Blog

Blog

Zsaluzia, az otthon rejtett klímaberendezése

neva zsaluzia

A komfortos otthonhoz hozzátartozik a megfelelő hőérzet is. Ha az ember fázik, vagy túlságosan melege van, értelemszerűen nem igazán érzi jól magát, ezért folyamatosan keresi azokat a megoldásokat, amelyekkel ezen lehet változtatni. Sokféle eszköz létezik erre manapság, ott vannak a kiegészítő berendezések a fűtéshez, vagy a klímaberendezés, amely egyre több ingatlanban van jelen. 

Mindezen alternatívák mellett gyakran még ilyenkor is hiányérzete lehet az embernek. Ez legfőképp a fogyasztás miatt alakulhat így, hiszen a légkondicionáló folyamatos működtetése nagy mértékben megnöveli a kiadásokat, ez pedig hosszú távon óriási anyagi vállalásnak minősül. A változó energiaárak csak tovább nehezítik a körülményeket, ezért mindenképp szükség lenne további okos megoldásokra a költséges és a környezet optimalizálásért. 

Ilyenkor célszerű lehet az árnyékolók irányába nyitni. Manapság számos olyan opció létezik ezen a területen, amelyek hatékonyan lépnek fel a hőmérséklet szabályozást illetően, és elég hamar érezhető a hatásuk a telepítésük után. Ilyen többek között a zsaluzia is, amely minden szempontból ideális választás lehet. 

Hogyan segít a zsaluzia? 

neva zsaluzia

A zsaluziára gyakran az ingatlanok rejtett klímaberendezéseként is szoktak hivatkozni a szakemberek, nem véletlenül. A külső árnyékolók nagy előnye a precíz szabályozás, a lamellákat pontosan az adott igényeknek, körülményeknek megfelelően lehet beállítani. 

A napsugarakat a zsaluzia lapjai még azelőtt visszaverik, hogy azok elérnék az ablaküveget, így az árnyékoló meggátolja, hogy például nyáron a magas hőmérséklet bejusson az üvegen keresztül az ingatlanba. Ez az aktív hőszigetelés jelentős mértékben, akár 5-7°C-kal is csökkentheti a lakás hőmérsékletét anélkül, hogy légkondicionálót be kellene kapcsolni, vagy intenzíven működtetni.

Egy forró nyári napon is kellemesen hűvös maradhat az ingatlan, ami nagy segítség, így az ember nem zökkenhet ki a kényelméből, és élvezheti otthona védelmét a kánikulával szemben. 

A zsaluzia természetesen a téli hónapokban is teszi a dolgát. Amikor hideg van odakint, vagy lemegy a nap, ilyenkor teljesen be kell zárni a zsaluziát, ugyanis az így tud extra hőszigetelő réteget képezni, amely meggátolja, hogy hő kiszökjön a nyílászárókon keresztül. 

Modern zsaluzia a maximális kényelemért, igényes környezetért

neva zsaluzia

A manapság elérhető zsaluziák rendkívül sokat hozzátesznek az ingatlanokhoz, amelyeknek komfortjára így garantáltan nem lehet panasz. A külső árnyékolókkal elkerülhetők a vakító napsugarak, mégsem kell lemondani az elegendő természetes fényről. A precíz szabályozás forradalmi megoldást kínál az árnyékolók terén, érdemes ezt kihasználni, mert ettől lesz igazán kellemes és harmonikus a környezet. 

Mindenképp meg kell említeni az esztétikai előnyöket is, a zsaluziák nagyon mutatósak, elegánsak. Egyáltalán nem vesznek le az ingatlan kinézetéből, sőt, inkább hozzátesznek. A legszebb és legigényesebb külső árnyékolókról van szó, amelyek rengeteget javítanak az ingatlanok értékén is. 

Neva zsaluzia, az igazán jó választás

Akiknek felkeltette az érdeklődésüket a külső árnyékolók, nem igazán tudják, hogy mely márkát érdemes választaniuk, ezért szívesen fogadnak ehhez tanácsokat. 

Nem nagyon kell kutatnia a válaszért, mert a Neva zsaluzia a legjobb választás lesz ezen a területen. A márka termékei éveken át megtartják az alakjukat, színüket, ami egy árnyékoló esetében kifejezetten pozitív tulajdonság, hiszen a nap sugarai gyakran érik. Ellenállnak az időjárás viszontagságainak, igazi megtérülő befektetésnek minősülnek. 

Válassza Ön is a Neva zsaluziát, kérjen mihamarabb ajánlatot, ehhez vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeinken!




Fenntarthatóság és az alumínium: miért környezetbarát választás a modern otthonokban?

alumínium ablak, alumínium ajtó

A környezettudatos életmód egyre központibb szerepet tölt be a mindennapjainkban. A Föld erőforrásai végesek, és a jelenlegi körülmények mind óriási terhelést tesznek rájuk, ez pedig már hosszú távon teljes mértékben fenntarthatatlan. A környezettudatosság nem csupán magánszemélyek esetében kiemelendő szempont, hanem a különböző vállalatokat illetően, kiemelve ez esetben az építőipart. 

Az építőipar hatalmas szerepet tölt be a globális felmelegedés előmenetelében, a különböző alapanyagok előállítása, azok szállítása mind rendkívül káros tevékenységnek bizonyulnak. Az építkezési, illetve bontási munkálatok alkalmával jelentős mennyiségű szén-dioxid és egyéb üvegházhatású gáz kerül a levegőbe, amelyek komoly rombolást végeznek. 

A környezeti szempontokon kívül azért is kell újragondolni az életet, mert gazdasági szempontból is nehézséget okoznak ezek a körülmények. Egyre kiszámíthatatlanabbak az energiaárak, amikhez ebben a formában nagyon nehéz igazodniuk az embereknek és természetesen a cégeknek is. 

Szerencsére sokféle megoldás létezik arra, hogy mindenki odafigyeljen a környezettudatosságra. Például, ha már a nyílászárók kiválasztása ennek mentén történik, az emberek sokat tehetnek a változásért. Ebből a szempontból tökéletes választásnak bizonyulnak az alumínium ablakok, ajtók. 

Alumínium ajtók, ablakok: több, mint modern megjelenés

alumínium ablak, alumínium ajtó

Az alumínium ajtók, ablakok elsősorban kinézetüknek köszönhetik azt, hogy egyre többen döntenek mellettük. Esztétikájuk tökéletesen passzol a modern, minimalista irányzatokhoz, amelyeket napjainkban nagyon sokan választanak. A letisztultság, egyszerűség kifejezetten jó választásnak bizonyul, amellyel harmonikus tereket, környezetet lehet létrehozni, és ebbe maximálisan beleillenek az alumínium nyílászárók. 

Az alumínium azonban nem elsősorban az esztétikai tényezők miatt ideális választás az otthonokba. Ez az alternatíva több szempontból is környezetbarát választásnak minősül, már csak az alapanyagát tekintve is. Az alumínium a az egyik legjobban újrahasznosítható anyag a világon, mert minőségromlás nélkül, tulajdonképpen végtelen sokszor újrafeldolgozható. 

Az újrahasznosításkor az alumínium gyártása az eredeti előállítási folyamat energiaigényének csak 5%-át igényli, vagyis hatalmas energiamegtakarítást lehet ezzel elérni, továbbá nagy mértékű szén-dioxid-kibocsátás csökkenést eredményez. 

Alumínium nyílászárók extra hosszú élettartammal

alumínium ablak, alumínium ajtó

A magas hulladékmennyiség szintén nagyon környezetkárosító hatással bír, éppen ezért ezzel is foglalkoznia kell az embereknek. Egy olyan nyílászáró, ami nem tartós anyagból kerül legyártásra, igen hamar növelheti a hulladékot, ezzel pedig kockázatokat okozva környezeti szempontból. 

Az alumínium egy olyan anyag, amely nem vetemedik, repedezik, korrodálódik. Képes ellenállni az UV-sugárzásnak, az extrém hőmérsékleteknek és a szélsőséges időjárásnak is. Teljes mértékben alkalmas a kül és beltéri használatra, valóban tartós alternatívát kínál, ezért hosszú évekig nem is kell a lecserélésén gondolkodni. Ez a környezet mellett értelemszerűen a pénztárcát is kíméli. 

Mondjon búcsút a karbantartásnak! 

Az alumínium nyílászárók a karbantartásukat illetően is kifejezetten kedvező választásnak bizonyulnak. Mivel nem vetemednek, vagy sérül a felületük, ezért lakkozni, festeni sem kell az ajtókat, ablakokat. 

A különböző, karbantartáshoz használni kívánt termékek gyártása szintén növeli az erőforrás felhasználását, így viszont, hogy az alumínium nyílászárók nem igénylik a speciális törődést, mérsékelhető a romboló folyamat. 

Tapasztalja meg az előnyöket, legyen környezettudatos, rendelje meg új alumínium ajtóit, ablakait, ehhez vegye fel velünk a kapcsolatot az elérhetőségeinken! 




Magasabb áron értékesíthet, ha előtte felújít

fa-nyilaszaro-fa-ablak-fa-ajto

Az aktuális helyzet szerint az ingatlanpiac pezseg, mert óriási élénkülés tapasztalható a kereslet oldaláról. A megnövekedett kereslet az eladók malmára hajtja a vizet, mert magasabb áron tudnak értékesíteni, mint egy kevésbé aktív időszakban. Az ingatlanok iránti nagy érdeklődés azokat is az ingatlanpiacra vonzza, akik nem biztos, hogy eladást terveztek a közeljövőben.

A magasabb árat meg kell fizetni

Az ingatlan eladásnak megvannak a maga fortélyai, amiket nem árt ismerni. Nem szabad pusztán a véletlenre bízni egy lakás vagy ház sorsát, hanem tudatosan kell alakítani. A vevők sorban állnak a felújított, stílusos és nem utolsósorban energiatakarékos ingatlanokért. Hogyan válhat egy eladó ingatlanból keresett lakás, illetve ház?

Érdemes egy kicsit foglalkozni az ingatlannal, mielőtt meghirdetik és egy bizonyos összeget befektetni a korszerűsítésére. A befektetett összeg garantáltan meg fog térülni, mert az ingatlan értékét feltornássza. Egy szépen karbantartott, otthonosan berendezett lakás vagy ház több érdeklődőt fog majd vonzani. Az eladónak innentől kezdve csak az árat kell pontosítani és a licitálóknak teret adni.

Az új nyílászárók értéke és haszna magáért beszél

A nyílászárókat ugyan évtizedekre tervezik, de eljön az idő, amikor át kell adnia a helyét egy újabb, szebb és jobb teljesítménnyel bíró ablaknak vagy ajtónak. A fa nyílászárókat fel kell venni a listára, ha nyílászáró a kérdés, mert klasszikus típusról van szó, amiben sokkal több van, mint gondolnánk.

fa-nyilaszaro-fa-ablak-fa-ajto

1. Az új fa ablakok és fa ajtók a helyükre kerülve képesek jelentős mértékben megváltoztatni az ingatlan  fenntartási költségeit. A nyílászárók is befolyásolják, hogy egy ingatlanban mennyit kell költeni a hűtésre és a fűtésre. A nyílászárókon, ha rosszul zárnak, elszökhet a hűtött vagy fűtött levegő és a pótlása folyamatos energia pazarlást jelent.

Az energiaveszteség elkerülhető, ha az ajtók és ablakok jól zárnak és kiválóan is szigetelnek. A nyílászáró anyaga, üvegezése, a szerkezete is befolyásolja, hogy mire képes az ajtó vagy az ablak.

2. A csendes otthon, a nyugodt környezet, a komfortos szobák kialakítása a nyílászárókon is múlik. A hangszigetelésnek szerepe van az utca zaj és a szomszédból érkező hangok kizárásában, ráadásul az ablakok és ajtók az ingatlant biztonságosabbá is tudják tenni.

Egy forgalmasabb helyen, belvárosi környezetben kincset érnek a zajcsökkentő nyílászárók. Senki nem szeretne felriadni az autó riasztókra éjszaka vagy az ablak alatt elhaladó járókelőkre figyelni a megérdemelt pihenés helyett.

3. Az esztétika sem másodlagos, mert az új ablakok szinte maguktól is eladják a lakást, ha szemmel láthatóan újak. A frissen festett falak, a modern bútorzat éles kontrasztban áll a kopott, régi ablakokkal. Egy ilyen otthonért nem csupán megadják a kért árat, de könnyen előfordulhat, hogy még licitháborúra is számítani lehet, ami további pluszt jelent az eladó számára.

Az új nyílászárók értéknövelő beruházásnak számítanak

fa-nyilaszaro-fa-ablak-fa-ajto

Az új nyílászárókat nagyon egyszerűen meg tudja vásárolni minden érdeklődő, csak igénybe kell vennie a mi cégünk szolgáltatásait. Vegye igénybe a szakembereink tanácsait, akik segítenek abban, hogy a megfelelő terméket vásárolja meg!

A kiválasztott nyílászárókat a mi csapatunk szakszerűen be is tudja szerelni, a telepítést pedig megelőzi egy teljes helyszíni felmérés, amit a házhoz szállítás és a használatra kész beszerelés, illetve beállítás fog követni.

Minden kérdéssel nyugodtan keresse a kollégánkat, aki üzenetben és telefonon is elérhető!




Hogyan válasszuk ki a tökéletes típust otthonunkba?

fa beltéri ajtó

Az ingatlanokban, legyenek lakások vagy házak, mindenhol alapvető elemnek számítanak a nyílászárók. Az ajtók és az ablakok olyan nyílászárók, amiktől sokoldalúságot várnak el. Egyszerre kell esztétikusnak lenniük és megcsillogtatni korszerű tulajdonságokat is, mint a kiemelkedő hőszigetelés, a megbízható hangszigetelés és a tartósság is.

Az ajtók szerepe egy ingatlanban

A beltéri ajtó nem kevésbé fontos, mint a többi nyílászáró, de tény, hogy elsősorban az esztétikai funkciói kerülnek előtérbe, ha a választásról van szó. Azonban óriási hiba lenne pusztán csak a színe, a mintája és a stílusa alapján igent mondani egy olyan termékre, amit egy ingatlanba építenek be. 

Az ajtók tulajdonságai szerepet játszanak abban, hogy a lakók mennyire érzik magukat komfortosan a saját otthonukban. Az ideális minden esetben az lenne, ha otthon kellemes hőmérséklet, csend és nyugalom uralkodna. Egy ilyen cél eléréséhez olyan feltétel teljesülése is szükséges, mint a minőségi nyílászárók használata.

A beltéri ajtó választás fő szempontjai

A beltéri ajtókból zavarba ejtően színes választék tárul az érdeklődők elé, ezért nem is csoda, ha nehéz választani közülük. Minden vásárlónak tisztában kell lennie azzal, hogy az ingatlanhoz kell a nyílászárót választani és nem pedig fordítva. A lakásnak, háznak vannak bizonyos tulajdonságai, amiket nem lehet figyelmen kívül hagyni és ezek a jellemzők befolyásolják egy ajtó jellemzőit is.

fa beltéri ajtó

Természetesen az ajtókeretek nagysága egyike azoknak az adatoknak, amiket listába kell venni és csak után lehet az ajtók kínálatában elmélyedni. A költségvetés is sokat számít a háztartások többségében, ami szintén leszűkíti a választékot, ezen kívül pedig a nyitásirány, a funkciók is szóba kerülnek, végül pedig jöhet a stílus kérdése is.

A beltéri ajtók típusai

Az ajtókból léteznek a klasszikus kétszárnyú típusok, amiket inkább a nagypolgári lakásokban használtak és az elterjedtebb, helytakarékos egyszárnyú ajtók. Ahol van elegendő hely a beépítéshez, ott a kétszárnyú ajtó jó döntés, de egyébként a falfelületből és a berendezhető térből vesz el teret.

A klasszikus beltéri ajtók tömör fából készült nyílászárók, amiknek az ára is magas, de ez időtállósággal és igényes külsővel párosul. A másik végletet a farostlemez ajtók képviselik, amik nagyon olcsók, viszont nem számítanak se szépnek, se tartósnak, mert kezeletlen a felületük és gyorsan el is kopnak.

A dekorfóliás ajtók a megfizethető kategóriát képviselik, amiket szívesen választanak a vásárlók. Ez a típus laminált felülettel készül és elérhető többféle műszaki tulajdonsággal, szélesebb ársávban.

A tartós modellek előre gyártott tokszerkezettel, vastagabb fóliával, lekerekített élekkel rendelkeznek. A vastagabb fólia ugyanis azzal a hátránnyal jár, hogy könnyebben leválhat. Ennek megakadályozására van szükség az élek pontos eldolgozására és az illesztési hézagok csökkentésére.

Az új ajtók beszerzésében segítünk Önnek!

fa beltéri ajtó

A kiváló minőségű nyílászárókba mindig megéri befektetni. Egészítse ki az ingatlanát olyan ajtókkal, amik hosszú távon hozzá tudnak tenni a lakás vagy ház igényes külsejéhez és a fenntartható komfortjához!

Olyan ajtókat forgalmazunk, amik jól ismertek megbízhatóságukról és stílusos megjelenésükről is. A fa beltéri ajtók dekorfóliás változatait nem csupán meg tudja tőlünk vásárolni, de a csapatunktól segítséget kap a  felmérésben, valamint a kivitelezésben és a szervizben is.

Szakmai tanácsokért, személyre szabott árajánlatért is nyugodtan hívja az egyik kollégánkat vagy üzenjen!




Idén ne maradjon el az otthon korszerűsítése!

otthonfelújítási támogatás, vidéki otthonfelújítási támogatás

Egy korszerű otthonra mindenkinek szüksége van, ami biztonságot, kényelmet nyújt a mindennapokban. Egy ilyen ingatlanba nap, mint nap hazatérni igaz felüdülést jelent, ahol az ember nem szenvedhet hiányt semmiben. A felújított épület kívül, belül szép és igényes, aminek látványa is kifejezetten nyugtatóan hat. Ebben a környezetben a lakók vendégeket is szívesebben fogadnak.

Az, hogy ki, miképpen próbálja megoldani az otthon felújítását, sokféleképpen történhet. Vannak olyanok, akik nagyon régóta gyűjtögetnek, azonban mindig van olyan külső esemény, ami miatt akadálya van a további spórolásnak. Nagyon nehéz így előre jutni, közben pedig az évek szaladnak előre, így az emberek azon kaphatják magukat, hogy még mindig ugyanabban a környezetben élnek, ami rossz hatással lehet a közérzetükre is.

Szerencsére az utóbbi években, a kormányzat által meghirdetett otthonfelújítási támogatások sokat segíthettek azoknak, akik régóta tervezték ingatlanjuk felújítását. Amennyiben megfeleltek a korábbi kritériumoknak, úgy máris lehetőségük nyílt a tervezésre, munka megkezdésére.

Sajnos korábban voltak olyan személyek, akik lemaradhattak erről az otthonfelújítási támogatásról. A jó hír, hogy erre ismét van lehetőség, így most már idén több épület esetében nem célszerű elhalasztani a korszerűsítési munkálatokat.

Mit kell tudni a legújabb támogatási lehetőségről?

otthonfelújítási támogatás, vidéki otthonfelújítási támogatás

Idén, 2025. január elsejétől indult a vidéki otthonfelújítási támogatás, aminek keretein belül a jogosultak három millió forint vissza nem térítendő támogatást vehetnek igénybe. Ehhez ugyanekkora önrész kell, amit a jelentkezők akár kedvezményes hitelből is előteremthetnek.

Ez egy igazán vonzó lehetőség, mert tulajdonképpen szinte bármilyen felújítási munkára felvehető a keretösszeg. A szabadság óriási segítség a jelentkezőknek, mert így valóban az igényeiknek megfelelően történhet meg az otthonuk korszerűsítése.

Ez a támogatási program a vidéki területeket célozza meg, hiszen itt is óriási szükség van az ingatlanok fejlesztésére. A vidéki otthonfelújítási támogatásról az egyik legfontosabb tudnivaló az, hogy 5000 fő alatti településeken élők vehetik igénybe az épületeikre.  

Még napelem telepítés is szóba jöhet, és akár még melléképületek korszerűsítésére is lehet költeni.

Kezdje a felújítást a nyílászáró cserével!

Mivel a vidéki otthonfelújítási támogatás egy nagyon rugalmas lehetőséget kínál, érdemes lehet a munkát a nyílászáró cserével kezdeni.

Hiába történne meg előbb a hőszigetelés, az elavult ablakok, ajtók így is energiaveszteséget okoznak, vagyis a felújítás keretösszege nem fog semmilyen szempontból megtérülni.

Az új nyílászárók megalapozzák a megfelelő szigetelés kivitelezését, így pedig valóban megéri belevágni a munkálatokba, mert az erre fordított idő, pénz és energiák mind megtérülnek.

A támogatás ez esetben egy igazán kedvező helyzetet teremthet, mert az emberek egyúttal úgy növelhetik otthonuk értékét, hogy közben ehhez nem kell nagy mértékű terhet magukra vállalniuk.

Az anyagköltségek eltérőek lehetnek

otthonfelújítási támogatás, vidéki otthonfelújítási támogatás

Fontos számításba venni azt, főleg a nyílászárók esetében, hogy az anyagköltségek meglehetősen eltérőek lehetnek kereskedésenként, szolgáltatónként.

Ez az összeg függ a márkától, minőségtől, illetve a profil anyagától, vasalat típusától is.

Nálunk egy helyen intézheti a nyílászáró beszerzését, továbbá az ablakcserét is megrendelheti. A korrekt ajánlatokra nagy figyelmet fordítunk, garantáljuk, hogy elégedett lesz velünk minden szempontból.

Ha szeretne kérdezni a termékekről, szolgáltatásról, forduljon hozzánk bizalommal a megadott elérhetőségeinken, készséggel tájékoztatjuk a részletekről.




A garázskapuk hőszigetelése: miért fontos a megfelelő választás?

garázskapuk hőszigetelése, garaázskapu beépítés, garázskapu veresegyház

Ha a garázskapuk szóba kerülnek, nagyon sokan a biztonsággal kapcsolják össze őket. Tény, hogy ez is rengeteget számít, hiszen ha a szerkezet megfelel ebből a szempontból is a követelményeknek, az embereknek tulajdonképpen nincs miért aggódniuk.

A garázsokban gyakran tárolnak drága berendezéseket, eszközöket, de elég csak a gépkocsikra gondolni, amelyek már önmagukban csábítóak lehetnek a betörők számára. Fontos, hogy a garázs valóban feltörhetetlen legyen, ebben pedig a garázskapuk szerkezete, zárrendszere nagyon fontos szerepet tölt be.

Ami a garázskapukkal kapcsolatban ritkán kerül szóba, az főleg a szigetelés. Nem mindenki gondolja azt, hogy ez annyira befolyásoló tényező lenne, akár a ház fogyasztásának szempontjából nézve is. Az igazság az, hogy igenis ez nagyon sokat számít, jóval többet, mint amit az emberek elsőre feltételeznének.

A ház energiafogyasztását is befolyásolhatja a garázskapu szigetelése!

A mai energiaárak egyeseknek komoly kényelmetlenséget okozhatnak főleg anyagi szempontból. Nem ritka, hogy nagyon kiszámíthatatlan árakkal lehet számolni, ehhez pedig hosszú távon kihívást jelenthet alkalmazkodni. Éppen ezért az érintett tulajdonosoknak mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ingatlanjuk szigetelése hibátlan legyen.

garázskapuk hőszigetelése, garaázskapu beépítés, garázskapu veresegyház

Sok helyen közvetlenül az ingatlanból nyílnak a garázsok, így értelemszerűen a kapu érzékeny pontja lehet az épületnek az energiafogyasztás miatt. Egy szigetelt, minőségi anyagból legyártott garázskapu kedvezően befolyásolja a fogyasztást, mert hozzájárul ahhoz, hogy egész évben optimális legyen a környezet hőmérséklete.

Ennek alapján sokat lehet spórolni, vagyis akár többszörösen is megtérülhet a követelményeknek megfelelő garázskapu beépítésének az ára.

Az értékek maximális biztonságban vannak

A garázsban tárolt értékek esetében az illetéktelen betolakodókon kívül valójában a változó időjárás, hőmérséklet ingadozás is veszélyt jelentenek. A túlságosan hideg, meleg egyáltalán nem tesz jót az eszközöknek, különösen az elektronikai berendezéseknek, ezért is kell gondoskodni az optimális hőmérsékletről.

Az optimális hőmérséklet fenntartásáról a szigetelés tökéletes tud gondoskodni. A szigetelt garázskapuk százszázalékos védelmet nyújtanak a forrósággal, faggyal szemben, ezáltal az értékes holmik egész évben biztonságban lehetnek.

Ezután nem kell pótolni, újra vásárolni bizonyos gépeket, eszközöket, mert a szigetelés meggátolja a károsodást. Rengeteg pénz a háznál maradhat, ami a mai ismert viszonyok között kifejezetten előnyös pénzügyi helyzetet teremt.

Védje az értékeket, helyiséget a páralecsapódással szemben!

garázskapuk hőszigetelése, garaázskapu beépítés, garázskapu veresegyház

Ha a garázskapu nem szigetelt, akkor jóval nagyobb az esélye a páralecsapódásnak is. A pára károsíthatja a tárgyakat, arról nem beszélve, hogy könnyen előidézheti a penészt is, ami egészség szempontjából nagy kockázatokat jelent, és még a környezet esztétikáját is befolyásolja.

A penész bizonyos tárgyakon is megjelenhet, amik ettől teljesen használhatatlanokká válhatnak, főleg akkor, ha az emberek később veszik észre, hogy probléma van.

Menjen Ön is biztosra, rendelje meg garázskapuját Veresegyházáról, aminek szigetelésére garantáltan nem lesz panasz! Ügyfeleink számára a legjobb megoldásokat kínáljuk, amelyek növelik a garázs értékét, és óvják az ott tárolt eszközöket, holmikat is a szélsőségektől.

A garázskapuk százszázalékban megfelelnek az aktuális követelményeknek. Ha szeretne kérdezni, vagy ajánlatot kérne, forduljon hozzánk bizalommal a megadott elérhetőségeinken, munkatársaink készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére.




Műanyag ablakok és ajtók: eergiatakarékos és stílusos megoldások otthonra

műanyag ablak, műanyag ajtó, műanyag nyílászáró

Napjainkban már a nyílászárók kulcsfontosságú szerepet töltenek be a kellemes és élhető otthon kialakításában. Éveken át nem igazán figyeltek arra, hogy milyen ajtók, ablakok kerültek beépítésre, azonban szerencsére felismerték hatásukat, így nem csupán a beépítés, hanem maga a nyílászáró gyártás is óriási figyelmet kap.

Korszerű technológiák állnak ehhez rendelkezésre, amelyek megalapozzák az ajtók, ablakok magas minőségét. A manapság elérhető nyílászáróknál központi szerepet kapott a hőszigetelő képességük, ami sokat számít a kiadások szempontjából.

Az energiaárak egyre kiszámíthatatlanabbak, sokan emiatt aggódnak, illetve azért, hogy képesek lesznek-e fenntartani az ingatlanjukat. Éppen ezért történnek meg átalakítások, felújítások, így pedig a tulajdonosokat nem érhetik kellemetlen meglepetések a számlákat illetően.

Egy jó ajtó vagy ablak meggátolja, hogy huzatos legyen a ház, amely így nem ronthat a komfort és hőérzeten sem. A rossz hőérzet hozzájárulhat ahhoz, hogy az egyén feljebb tekerje a hőfokszabályzót, ami automatikusan magasabb kiadásokat is eredményezhet.

A műanyag nyílászárók magasan teljesítenek az energiahatékonyságban

műanyag ablak, műanyag ajtó, műanyag nyílászáró

Egyre több ingatlanban lehet találkozni műanyag ajtókkal, ablakokkal. Ezek a nyílászárók pontosan azt nyújtják, amire a kor emberének szüksége van. Fejlett hőszigetelő tulajdonságokkal rendelkeznek, ami azt jelenti, hogy meggátolják egész évben azt, hogy az embernek magasabb fogyasztást kelljen fizetnie.

Az üvegezésük, profilrendszerük, továbbá zárrendszerük mind arról tanúskodnak, hogy egy igazán professzionális, modern opcióról van szó, amellyel nem jelenthet kihívást a kellemes környezet megteremtése.

A műanyag ajtók, ablakok esetében nem nagyon lehet találkozni magas árakkal, ez pedig egyesek számára gyanús lehet. Azt gondolják, hogy kizárólag azok a jó megoldások, amelyekért mélyen kell a pénztárcába nyúlni. Ezeknél a nyílászáróknál ez közel sem így van, mert a gyártóknak is a céljuk az, hogy megfizethető alternatíva álljon rendelkezésre az élhető otthon kialakításához.

Ennek alapján nagyon hamar megtérülhet a műanyag nyílászárókra fordított összeg.

Ablakcsere nélkül nem léphet a spórolás útjára!

Vannak olyanok, akik elkövetik azt a hibát, hogy a nyílászáró cserét hagyják utoljára. Inkább a homlokzat szigetelése kap nagyobb hangsúlyt, és azzal foglalkoznak első lépésként. Nem ritka, hogy ilyenkor hosszabb idő is eltelik a homlokzat szigetelés és az ablakcsere között.

munkálatokat mindig a nyílászáró cserével kell kezdeni, hiszen a szigetelés szempontjából sokkal gyengébb pontoknak számítanak az ajtók, ablakok. Ha nem történik meg a cseréjük minél előbb, az új szigetelés mellett ugyanúgy elszökik a kellemes hőmérséklet rajtuk keresztül.

Stílusos megoldások a modern otthonokba

műanyag ablak, műanyag ajtó, műanyag nyílászáró

A műanyag nyílászárók a kinézetük szempontjából sem okozhatnak csalódást. Egyre szélesebb szín és forma választék érhető el a kereskedésekben, így könnyedén össze lehet hangolni a meglévő árnyalatokkal az ajtókat, ablakokat.

A stílusos nyílászárók teljesen eggyé tudnak válni a környezettel, rengeteget hozzátesznek az igényes összképhez.

A manapság megvásárolható nyílászárók sokkal többet tudnak adni, mint ahogyan azt a vevők gondolnák. Élő példa erre a műanyag ajtó és ablak, amely egy tökéletes választás ahhoz, hogy az ember olyan ingatlanban élhessen, ami mindenféleképpen megfelel az elvárásainak.

Ügyfeleinknek igényes megoldásokat kínálunk, vállaljuk a komplett kivitelezést, aminek minőségével garantáltan elégedett lesz.

Ha szeretne bővebb tájékoztatást kérni a műanyag nyílászárókról, forduljon hozzánk bizalommal a megadott elérhetőségeinken!




Minőségi műanyag ablakok és redőnyök: tökéletes páros a maximális hőszigetelésért

műanyag ablak, műanyag redőny

Az embereknek különböző igényeik lehetnek az otthonukkal kapcsolatban, azonban azzal sokat egyetértenek, hogy az elvárások között mindenképp ott kell szerepelnie a hibátlan hőszigetelésnek is. Ennek többféle oka is van.

A mai energiaárak miatt sokan kénytelenek újragondolni az ingatlanjuk kialakítását, továbbá meg kell vizsgálniuk a ház szigetelőképességét is. Azok az épületek, amik ebből a szempontból hibátlanok, ott nem lehet panasz a fogyasztás mértékére. A professzionális, igényesen kivitelezett hőszigetelés rengeteget segít a kiadások csökkentésében, így nem kell aggódni a számlák kifizetése miatt.

A jó szigetelés a komfortérzetet is tudja növelni, amire azért van szükség, hogy az ember javíthasson a közérzetén is. Egyeseknek folyamatosan rohanásról, feladatokról szólnak a napjaik, így esténként kifejezetten jól tud esni, ha az egyén egy komfortos, kellemes házba térhet haza. Az optimális hőmérsékletre nagy szüksége van a szervezetnek, ami elengedhetetlen tényezője a jó közérzet megteremtésének is.

Hogyan támogatja az optimális hőmérséklet a jó közérzetet?

Az optimális hőmérséklet elsősorban a komfort megteremtésének egyik kulcsfontosságú eszköze. Amikor nincs túl hideg, sem forróság, akkor a testnek nem kell ahhoz energiát felhasználnia, hogy lehűljön, vagy felmelegedjen, ezáltal pedig az ember sokkal jobban érezheti magát, és a kellemes pihenés is garantált.

műanyag ablak, műanyag redőny

Vannak olyanok, akiknek az éjszakáik a folyamatos küzdelmekről szólnak amiatt, mert nem adott a megfelelő hőmérséklet. Amennyiben ez orvosolva van, akkor az alvás minőségére sem lehet panasz, jobban lehet aludni, ami pedig másnap kellő energiát ad a feladatok elvégzéséhez.

Ha az ember nem fázik, vagy izzad, akkor több energiája is marad más teendőkre. Elmúlhat a fáradtság érzése, ami az őszi és téli hónapokban többeket is érinthet. Ilyenkor nem árt gyanakodni a szigetelés hiányosságaira, ugyanis megvan az esélye annak, hogy a nem megfelelő hőmérséklet lehet felelős az alacsony energiaszintért.

Ellenőrizze nyílászárók állapotát is!

Ahhoz, hogy a hőmérsékletre ne legyen panasz, muszáj foglalkozni az ajtók, ablakok állapotával is. Ez nagyban hatással lehet a szigetelés hatására, ezért érdemes esetleg megszabadulni a több éves nyílászáróktól.

A mai modern műanyag ablakok fejlett szigetelő képességekkel rendelkeznek, szerkezetük lényeges szerepet tölt be abban, hogy mindig kellemes klíma fogadja az embereket az otthonukban.

manapság elérhető nyílászárók több légkamrával rendelkeznek, korszerű üvegezésük és műanyag profiljuk kiválóan teljesítenek a legforróbb és leghidegebb napokon is.

A műanyag ablakok rendkívül ellenállók a szélsőséges körülményekkel szemben. Nem vetemednek meg, a fagy, és a magas hőmérséklet sem teheti tönkre a szerkezetüket, így hosszú éveken át hozzájárulnak a kellemes környezet kialakításához.

Válasszon műanyag redőnyt a hatás fokozásáért!

műanyag ablak, műanyag redőny

A műanyag ablakok hatása még tovább fokozható, mégpedig műanyag redőnyök felszerelésével. Az árnyékolók további védelmet nyújtanak a külső hőmérséklettel szemben, egyfajta plusz réteget képeznek, óvják az üveget a fagytól, melegtől.

A hangszigetelésben is segítenek, továbbá a betörés elleni védelmet is támogatják.

A maximális hőszigetelés és komfort elérésének érdekében váltson mihamarabb műanyag ablakokra, redőnyökre, amiknek minőségével garantáljuk, hogy elégedett lesz!

Weboldalunkon minden lényeges információt elérhet arról, hogy mit tudunk nyújtani a bennünket felkeresőknek. Ha szeretne részletes tájékoztatást kérni erről, lépjen velünk kapcsolatba a feltüntetett elérhetőségeinken!




Garázskapuk és a környezettudatosság

garázskapu, garázskapu beépítés

A garázskapuk kulcsfontosságú szerepet töltenek be a biztonság megteremtésében. Hozzájárulnak az értékek védelméhez, amivel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy nem csupán a betolakodókkal szemben óvnak, hanem a különböző környezeti hatások ellen is.

Ennek alapján a kiválasztás során gyakran az a fontos, hogy a szerkezet rendelkezzen a megfelelő biztonsági funkciókkal. A többség nem igazán hozza összefüggésbe a környezettudatosságot a garázskapukkal, pedig napjainkban már ennek is muszáj középpontba kerülnie ezen a területen is.

Miért fontos tényező a környezettudatosság a garázskapuknál is?

Azok a garázskapuk, amelyek például kiváló szigetelőképességgel rendelkeznek, mindenképp hozzájárulnak az energiafogyasztás csökkentéséhez. Az alacsony fogyasztásnak köszönhetően sokkal kevesebb káros anyag juthat a levegőbe a fűtési szezonban, így pedig az emberek nem járulhatnak hozzá ahhoz a romboló folyamathoz, ami évek óta egyre több gondot eredményez.

Az energiatakarékosság a pénztárcát is kíméli, ami napjaink fogyasztási díjainak ismeretében kifejezetten nagy segítséget jelent. A szigetelt, kor követelményeinek megfelelő garázskapuk több szempontból is támogatják a környezettudatosabb életmódot, ami hosszú távon mindenképp az emberek és a természet érdekeit szolgálja. Elég apróságnak tűnhet, azonban jobban belegondolva, rengeteget számít az, hogy a szerkezetek szigeteltek, amik így egész évben csökkentik az energiafogyasztást.

Télen meleg, nyáron hűvös marad a garázs, így az ott tárolt holmik sem mehetnek tönkre az időjárás miatt, vagyis a hulladékmennyiséget is lehet mérsékelni.

Energiahatékony megoldások a garázskapu működtetéséhez

garázskapu, garázskapu beépítés

A fejlett technológia lehetővé teszi, hogy különböző energiahatékony megoldásokat lehessen alkalmazni a garázskapuk működtetéséhez. Manapság nagy népszerűségnek örvendenek a napelemek, amik az energiaellátást teljes mértékben tudják biztosítani a kapumotornak. Ha van ilyen rendszer kiépítve, az legyen százszázalékban kihasználva, ezáltal pedig a felhasználók járnak jól, és még a környezet is kímélve lesz.

Az okos megoldások segítenek abban, hogy időzítőre lehessen állítani a kapu kinyitását, zárását, ami szintén az energiatakarékosságot támogatja.

Ez egyúttal kényelmet is biztosít a felhasználóknak, akiknek így sokkal kevesebb dolguk lesz a kapuk nyitásakor, zárásakor. Egy fárasztó munkanap után különösen jól jön, ha nem kell még ilyen plusz feladatokkal is bajlódni.

Hogyan juthat hozzá a környezetkímélő megoldásokhoz?

Ahhoz, hogy az emberek megtapasztalhassák a környezetkímélő opciók előnyeit, fontos, hogy még a garázskapu beépítése előtt az érdeklődők konzultáljanak a szakemberekkel. Akik nap, mint nap ezekkel a rendszerekkel foglalkoznak, tudják, hogy adott esetben melyik lesz a legideálisabb alternatíva.

Léteznek energiacímkék is, amelyek segítenek tájékozódni a vevőknek az egyes garázskapuk energiahatékonyságáról. Ezeknek is javasolt utánanézni, és erről is konzultálni a szakemberekkel, akiktől a megfelelő útmutatás mellett az érdeklődők hasznos információkhoz is hozzájuthatnak.

garázskapu, garázskapu beépítés

Ha a garázskapu beépítés előtt Ön is szeretne hasznos tanácsokat, útmutatást kapni, keressen bennünket! Ügyfeleinknek mindenben a rendelkezésükre állunk annak érdekében, hogy végül a számukra legjobb megoldás kerülhessen előtérbe.

Garázskapuink maximálisan igazodnak a kor igényeihez, együtt valóban tehetünk az élhetőn bolygóért. Weboldalunkon bővebb információkat is találhat rólunk, termékeinkről.

Ha szeretne kérdezni, forduljon hozzánk bizalommal a feltüntetett elérhetőségeinken, készséggel válaszolunk minden érdeklődőnek.




Miért praktikus eszköz a redőny?

műanyag redőny, alumínium redőny

Ahhoz, hogy az otthon komfortos és minden igényt kielégítő legyen, elengedhetetlen az átgondolt árnyékolás is. Ezen a területen nagyon sokféle megoldás létezik, amelyeknek megvannak az előnyeik, hátrányaik egyaránt. Ha az ember igazán bevált alternatívát szeretne találni, akkor a legideálisabb választás ezzel kapcsolatban a redőny.

A redőny napjaink egyik leghatékonyabb opcióját kínálja az árnyékoláshoz, ami ráadásul roppant praktikus is. Több szempontból is javít a lakókörnyezeten, így az valóban megfelelhet az elvárásoknak, és hosszú távon gondoskodik az ingatlanban élők kényelméről.

A redőny praktikusságáról bővebben

Megbízható árnyékolókkal a biztonságérzet növeléséért

A magas biztonságérzetre nagy szükség van az otthonokban, hiszen ez alapvető a nyugodt életkörülmények kialakításához. A redőnyök jelentős mértékben hozzájárulnak a védett környezet kialakításához, elég csak arra gondolni, hogy megóvják az életteret a kíváncsi tekintetektől. A leeresztett lamellákon keresztül nem lehet belátni az ingatlanba, így pedig az illetéktelen betolakodóknak esélyük sincs felmérni azt, hogy esetleg milyen értékek vannak a lakáson belül.

Az árnyékolók egyúttal akadályt is képezhetnek a betörők számára, így pedig nem igazán van lehetőségük behatolni az épületbe. Ebből a szempontból az alumínium redőnyök kiválóan teljesítenek, köszönhetően az erős, masszív szerkezetüknek, amelyben a legtöbb vágóeszköz nem tud kárt tenni.

Fényszabályozás egyszerűen, kényelmesen

műanyag redőny, alumínium redőny

A maximális komfortérzethez hozzátartozik az is, hogy a fényt egyszerűen lehessen szabályozni az adott helyiségen belül. A műanyag redőnyök kifejezetten ideálisak erre a feladatra, nagyon könnyű a mozgatásuk, különösebb erőlködés nélkül is fel és le lehet engedni őket. Akár még idősebbek, gyerekek is használhatják, ugyanis a kis súlyú műanyag redőnyök nem jelenthetnek rájuk veszélyt.

Az árnyékolók alkalmazásával azonnal pihenéshez, alváshoz alkalmas körülményeket lehet teremteni, így bármikor van lehetőség egy kis elvonulásra, kikapcsolódásra.

UV sugárzás elleni védelem

Az UV sugarak sajnos nem csupán kültéren, hanem a lakóterekben található bútorokban is kárt tudnak tenni abban az esetben, ha nem áll rendelkezésre árnyékolás. A redőnyök óvják az értékeket a káros sugaraktól, így azok nem mehetnek tönkre idő előtt, és veszíthetnek a hibátlan kinézetükből.

Mivel ideális védelmet nyújtanak, így a lakberendezésnél sem szükséges figyelembe venni azt, hogy mennyire süt be a nap a helyiségen belül. Ha az ember úgy látja, hogy már kritikus a helyzet, csak le kell húznia az árnyékolót, ami ezután teszi a dolgát.

Automatizálás az okos otthonért

műanyag redőny, alumínium redőny

Az okos otthonok napjainkban nagy népszerűségnek örvendenek, hiszen ezekkel valóban a legmagasabb szintekre lehet emelni az ingatlant. Szerencsére a redőnyöket is lehet automatizálni, így azok tökéletesen beilleszthetők egy ilyen modern környezetbe.

Akár távirányítóval is lehet őket irányítani, ami lehetővé teszi, hogy az ingatlanon belül bárhonnan mozgathatók legyenek az árnyékolók. Van már lehetőség arra is, hogy akár az otthontól távol is lehessen használni a redőnyöket, ezzel azt a hatást keltve, mintha tartózkodnának a házban.

Válassza ki az Önnek szimpatikus megoldást a redőnyök közül, és tapasztalja meg az előnyöket, legyen praktikus kiegészítője otthonának a maximális kényelemért!

Honlapunkon bővebb információkat is találhat rólunk, szolgáltatásainkról, termékeinkről.

Ha szeretne ajánlatot kérni, forduljon hozzánk bizalommal a megadott elérhetőségeinken, kollégáink készséggel fogadják megkeresését.




Milyen hibák fordulhatnak elő a bejárati ajtó telepítésénél?

bejárati ajtó Veresegyház, bejárati ajtó beépítéssel

A megbízható, kor követelményeinek megfelelő bejárati ajtók sokat hozzátesznek a komfortos, igényes környezet kialakításához. Egy jól kiválasztott nyílászáró segít megteremteni a biztonságot, nyugodt körülményeket, mivel kiválóan teljesít a hangszigetelés szempontjából is.

Mindenképp meg kell említeni ezzel kapcsolatban még az energiahatékonyságot is, hiszen a jól szigetelő bejárati ajtók is sokat hozzátesznek ahhoz, hogy ne kelljen mélyen a pénztárcába nyúlni a fogyasztásért.

Ahhoz, hogy a bejárati ajtók végül jól funkcionáljanak, nem elegendő önmagában az, hogy minőségi nyílászáróról legyen szó. Nem lehet a véletlenre bízni a telepítésüket, ugyanis nagyon sok bosszúságot, plusz kiadást okozhat a nem átgondolt, szakszerűtlen beépítés.

Milyen hibák merülhetnek fel a bejárati ajtók beépítésekor?

1. Nem megfelelő rögzítés, szintezés

A nyílászárók esetében mindenképp lényeges lépés a szintezés, amely megalapozza az ajtó problémamentes használatát. Amennyiben az ajtó nem pontosan vízszintes, az nyitási, zárási problémákat eredményezhet, rosszabb esetben pedig a szerkezet intenzívebb kopása is jelentkezhet.

A rögzítés szintén kényes része a bejárati ajtó beépítésének. Az ajtólap és a tok helytelen rögzítése miatt instabil állapot alakul ki, ez hosszú távon szerkezeti rendellenességeket vált ki.

Ezen hibák kijavítása gyakran nagy kiadásokat követel meg, ami nagyon kellemetlen, már csak amiatt is, mert szinte meg kell ismételni a komplett telepítési folyamatot. Érdemes elsőre kiküszöbölni ezeket a hibákat, így pedig sok bosszúságtól kímélhetik meg magukat az emberek.

2. Helytelenül beállított zsanérok, zárak

bejárati ajtó Veresegyház, bejárati ajtó beépítéssel

A zsanérok, zárak szintén igénylik a szakszerű beállítást. A zárfogadó és zárnyelv pontatlan illeszkedése okozza az akadozó ajtózáródást, így pedig a bejárati ajtó nem tud biztonságot teremteni.

A zsanérok precíz beállítása képes meggátolni, hogy az ajtó ne akadozzon a használat során. Idő előtt is tönkremehetnek a rosszul szerelt alkatrészek, elemek. Nem célszerű kockáztatni, mert ellenkező esetben az ember pénztárcája, ideje bánja mindezt.

3. Nyílás előkészítésének elmulasztása, mérési pontatlanságok

Az ajtó nyílásánál alapvető követelmény a simaság, egyenletesség, tisztaság. Elég egy apró hiba ahhoz, hogy végül a beépítés ne legyen sikeres, így az pedig azonnali hibát eredményez, amit vagy kijavíttat az ember, vagy kompromisszumot köt vele. Amennyiben így dönt, nem igazán tervezhet az adott nyílászáróval hosszú távra.

A munkálatok során szintén elengedhetetlen mozzanat az ajtónyílás pontos mérése. A helytelen illeszkedés miatt a biztonság és a hőszigetelés terén egyaránt gyengén fog teljesíteni a nyílászáró, így az veszít két fontos funkciójából.

Mindezek alapján érdemes olyan szolgáltatóhoz fordulni, ahol nem csupán bejárati ajtókat lehet vásárolni, hanem még a szakszerű telepítést is vállalják.

bejárati ajtó Veresegyház, bejárati ajtó beépítéssel

Éppen ezért tanácsos hozzánk fordulni, és megrendelni Veresegyházáról a bejárati ajtóját, ugyanis a komplett kivitelezést vállaljuk. A minőségi munka mellett azért is éri meg minket választani, mert egy helyen bonyolíthatja le a vásárlást és rendelheti meg a beépítést is. Sok időt, energiát spórol azzal, ha egy kézben vannak a bejárati ajtóval kapcsolatos teendők.

Ügyfeleink számára a legkiválóbb megoldásokat kínáljuk, garantáljuk, hogy elégedett lesz a munkánkkal! A bejárati ajtó beépítését korrekt ajánlat keretein belül vállaljuk. Rugalmasak vagyunk, maximálisan alkalmazkodunk megrendelőinkhez.

Ha bővebb információkra lenne szüksége a szolgáltatásról, nyílászárókról, keressen fel bennünket a megadott elérhetőségeinken!




Fa nyílászáró a természetes szellőzésért

fa nyílászáró beépítéssel

Szeretné, ha otthona penész és páramentes lenne? A fa nyílászárók gondoskodnak az ingatlan természetes szellőzéséről, tudjon meg többet a témáról!

Napjainkban sokan törekednek otthonukkal kapcsolatban a tökéletes, százszázalékos hőszigetelésre. Ennek oka elsősorban az, hogy az utóbbi években meglehetősen kiszámíthatatlanná váltak az energiaárak, az emberek pedig véletlenül sem szeretnének kellemetlen meglepetéseket a számláik kézhezvételekor.

Olyan nyílászárókat választanak gyakran, amik dupla üvegezésűek, tökéletesen záródnak, így egyáltalán nem veszíthet energiát az épület. Ez a százszázalékos záródás sajnos egyúttal nagy mértékben ronthatja a környezet élhetőségét, komfortját is.

Az új, modern nyílászárók korlátozzák a természetes légcserét, ami sok hátrányt eredményezhet. Éppen ezért fontos, hogy az emberek tájékozódjanak az egyes nyílászáró típusokról, és akár szakemberek véleményét is kikérjék.

A természetes légcserére nagy szükség van

fa nyílászáró beépítéssel

belső légmozgás biztosítása lényeges szerepet tölt be a kellemes környezet kialakításában. Már azért is szükség van erre, mert ez támogatja az egészséget is. Ha nem cserélődik a levegő folyamatosan, egészségtelen körülmények jönnek létre, amelyek okozhatnak fejfájást, és akár még a teljesítményt is negatív irányba befolyásolhatják.

Van egy másik komoly érv is a légcsere biztosítására, mégpedig az, hogy így a pára, penészedés miatt sem kell aggódni. A belső páratartalom növekedése rossz levegőt, számos kényelmetlenséget idézhet elő. Ilyen környezetben akár rövidebb ideig is tartózkodni meglehetősen megpróbáltató lehet.

A belső légmozgás gondoskodik az alacsony páratartalomról, így a penész kialakulására is kevesebb az esély. A megfelelő nyílászárók tehát hozzájárulnak az igazán egészséges, élhető körülmények kialakításához.

Fa nyílászárók, amik biztosítják a légcserét

A fa nyílászárókat elsősorban esztétikai tényezők miatt választják sokan. Az emberek többségének kifejezetten az tetszik, hogy természetes anyagról van szó. A fa régóta kedvelt alapanyag, ami igazából sosem megy ki a divatból.

A fa nyílászárók az igényes kinézet mellett sokkal hasznosabb tulajdonságokkal is rendelkeznek. A fa a műanyaggal ellentétben nem tud légmentesen zárni, gondoskodik a folyamatos szellőzésről, amire szükség van a kellemes környezet kialakításához.

Nem kell tartani a magas páratartalomtól, sem a penésztől, és még a költségeken sem fog meglátszani ez. A fa nyílászáró a legjobb választás ahhoz, hogy az ingatlan egészséges maradjon hosszú éveken át az ott élők számára.

A fa nyílászáró mellett könnyebb az ingatlan karbantartása

Akiknek volt már dolguk a penésszel, magas páratartalom okozta károkkal, tisztában vannak azzal, hogy mindezen tényezők jelentős mértékben megnövelték az ingatlan karbantartási költségeit. Nem ritka, hogy ilyenkor egyszerűen képtelenség lépést tartani a penész terjedésével.

fa nyílászáró beépítéssel

Ha biztosítva van a természetes szellőzés, akkor ilyen plusz kiadások, körülményes javítások nem merülhetnek fel. Ez hozzájárul a gondtalan mindennapok megteremtéséhez, aminek értelemszerűen sokan örülnek. Alapvetően rengeteg feladattal kell számolni, így jól jön, ha még nem kell ilyen bonyolult dolgokkal is foglalkozni, mint a falak festése, vagy a penésztelenítés.

Keressen bennünket Veresegyházán a fa nyílászárókért, és tapasztalja meg Ön is a természetes szellőzés élettani előnyeit is! Ügyfeleink számára megbízható megoldásokat kínálunk ezen a területen.

A fa nyílászárókat beépítéssel vállaljuk, így a szakszerű telepítést garantált.

Ha leadná a rendelését, lépjen velünk kapcsolatba a feltüntetett elérhetőségeinken,  készséggel állunk az ügyfelek rendelkezésére.




Műanyag nyílászáró: kedvező árú, időtálló megoldás

műanyag nyílászáró Veresegyház

Ajtó, ablak vásárlás előtt áll? Nem feltétlenül a legdrágább termékek azok, amik megfelelnek az igényeknek, ajánljuk a műanyag nyílászárókat.

Az ajtók, ablakok az ingatlanok kulcsfontosságú részeiknek számítanak. Lényegesek a hang és hőszigetelés szempontjából, a minőségi darabok rengeteget hozzátesznek az élhető, gazdaságosan fenntartható otthon kialakításához.

Ennek alapján nem csoda, ha a vevők közül többen is komolyan veszik a nyílászárók kiválasztásának folyamatát. Érthető, hogy nem bízzák a véletlenre a végső döntést, hiszen hosszú évekre szeretnének megbízható ajtókat, ablakokat vásárolni. Napjainkban sokféle típus közül válogathatnak az érdeklődők, akik a legjobb alternatíva megtalálására törekednek.

Időtálló, strapabíró műanyag nyílászárók

A műanyag nyílászárók egyre több ingatlannal kapcsolatban merülnek fel. Ezek az ajtók, ablakok százszázalékban megfelelnek a kor egyik legfontosabb elvárásának, mégpedig a tartósságnak.

műanyag nyílászáró Veresegyház

Az új nyílászárók beépítése sok időt, energiát felemészthet, így teljesen logikus, hogy az emberek nem szeretnék egyhamar újból megismételni a procedúrát. A műanyag nyílászárók esetében ettől nem kell tartani. Olyan alternatívákról van szó, amelyek ellenállnak minden káros környezeti hatásnak.

A műanyag nyílászárók az évek előrehaladtával nem fognak vetemedni vagy rothadásnak indulni. Sokáig megőrzik hibátlan szerkezeti állapotukat, hosszú távon többszörösen is megtérülnek a beépítésre szánt munkadíjak és a vételáruk is.

Ezek az ajtók, ablakok nem igénylik adott időközönként a felújítást, újrafestést vagy anyaggondozást. Nagyon megbízható nyílászárók, amelyek valóban kényelmet kínálnak a vevőknek.

Tartós megoldás, amiért nem kell mélyen a pénztárcába nyúlni

Az ajtó, ablak vásárláskor egyeseknek számítanak az anyagiak is. A céljuk az, hogy az új nyílászárók cseréje a lehető legkedvezőbb árakkal tudjon megvalósulni. A műanyagból készült típusok szerencsére ebből a szempontból sem okoznak csalódást.

fa ablakokhoz, ajtókhoz képest jóval kedvezőbb vételárat képviselnek a műanyag nyílászárók. A fa ráadásul igényli a gondozást is, a műanyagnál pedig elegendő egy nedves kendő ahhoz, hogy az ember teljesen újjá varázsolja az ajtót, ablakokat. A szennyeződések eltávolítása tényleg gyerekjáték!

A megfizethető árak lehetővé teszik, hogy a vevők lefaraghassanak akár egy nagyobb átalakítás költségeiből is.

Műanyag nyílászáró beépítés: szakemberek is kellenek!

műanyag nyílászáró Veresegyház

Fontos, hogy az ajtók, ablakok beépítését valódi hozzáértők végezzék. A vevők hiába választanák ki a legjobb termékeket, ha nem szakszerűen történik a műanyag nyílászárók telepítése, akkor utólag komoly hibákkal is számolhatnak a megrendelők.

Akiknek van tapasztalatuk, gyakorlatuk ezen a területen, tisztában vannak azzal, hogy például milyen követelményeknek kell megfelelni a beépítési mélységet illetően is.

A szakemberek körültekintően, profi technikával építik be az ajtókat, ablakokat, így azok megfelelően tudnak majd szigetelni, és gondoskodni a komfortos környezet kialakításáról.

Mivel tisztában vagyunk a telepítés kockázataival, ezért a műanyag nyílászárókat beépítéssel biztosítjuk a megrendelőknek. A teljeskörű szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a vevőket ne érhessék kényelmetlenségek az új ablakok, ajtók használata során.

Honlapunkon nagyon sok információt találhat rólunk, szolgáltatásainkról. Rugalmasak vagyunk, és igazán kedvező opciókat kínálunk, megéri hozzánk fordulni Veresegyházán a műanyag nyílászárókért.

Ha ajánlatot kérne, vagy kérdezni szeretne, bátran vegye fel velünk a kapcsolatot a megadott elérhetőségeinken, ahol kollégáink készséggel válaszolnak mindenkinek.




Redőny kisokos: tudjon meg többet az alumínium és műanyag típusokról!

műanyag redőny

Redőny választás előtt áll, és szeretne hasznos információkhoz hozzájutni az árnyékolókról? Most többet megtudhat a két népszerű típusról.

Sokak számára a redőny kulcsfontosságú tartozéka a kellemes, komfortos ingatlannak. Nem véletlen, hogy a többség így vélekedik, hiszen az árnyékolók akár még a ház energetikai besorolásán is tudnak javítani. Egy jó redőny egész évben védi a belső tereket a hideggel, meleggel szemben. Éves szinten jelentős mértékben lehet csökkenteni az energiafogyasztást a minőségi megoldásokkal, ami a jelenlegi díjak tudatában különösen nagy segítség.

Természetesen a redőnyöknek van még egy másik fontos funkciója, mégpedig a privát tér megőrzése. Általuk a kíváncsi tekintetek nem zavarhatnak meg egy kellemes családi estét, vagy a kettesben eltöltött romantikus pillanatokat.

Az örök kérdés az, hogy a vásárlók melyik típussal járnak jól, a műanyag redőnyökkel, vagy pedig az alumíniumból legyártott árnyékolókkal?

Az anyagi tényezők fontosak? Válassza a műanyag redőnyt!

műanyag redőny

A műanyag redőnyök a modern technológia által meglehetősen előtérbe kerültek. Sokan felismerték előnyeiket, a pozitív tapasztalatok pedig igen hamar, széles körben elterjedtek, a nagy érdeklődés pedig napjainkban is jellemző.

A műanyag redőnyök népszerűsége elsősorban annak tudható be, hogy nagyon kedvező árfekvésben érhetők el. Kímélik a pénztárcát, cserébe pedig tisztességesen betöltik a rendeltetésszerű szerepüket. Akiknek lényegesek az anyagi szempontok, és különösebb elvárásaik nincsenek az árnyékolókat illetően, nekik megéri ezt a típust választani.

A műanyag redőnyök egyszerűen, kényelmesen kezelhetők, és nagyon minimális karbantartást igényelnek.

műanyag sajnos nem olyan ellenálló a viharokkal szemben, mint az alumínium, így ezt mindenképp számításba kell venni a kiválasztás során. Sajnos még a legmagasabb minőséget képviselő műanyag is okozhat kellemetlen meglepetéseket egy óriási szél után.

Alumínium redőny, ha szeretne felkészülni a szélsőséges időjárásra

műanyag redőny

Az alumínium redőny a tartósság szempontjából kiválóan teljesít, köszönhetően az anyagának. Egyedül az ára lehet az, ami egyeseknek nem felelhet meg. Valóban mélyen kell érte a pénztárcába nyúlni, azonban bátran lehet befektetésként tekinteni erre, mert hosszú távon megtérül az ára.

Az alumínium redőny esetében nem okozhat gondot egy heves vihar, ráadásul még a benti és kinti zajokat is képes megfelelően felfogni. Ezáltal még kellemesebb privát környezetet lehet létrehozni, aminek harmóniáját semmilyen külső tényező nem befolyásolhatja negatív irányba.

Az alumíniumból legyártott árnyékolók nem rozsdásodnak, és kiváló hőszigetelő képességgel is rendelkeznek. Sokáig megőrzik a színüket, hibátlan állapotukat, így, akiknek lényeges szempont az esztétika is, garantáltan nem csalódnak ezekben a redőnyökben.

Fontos azt mérlegelni, hogy kinek mely tényezők a fontosabbak. Ha bennünket választanak az érdeklődők, biztosak lehetnek abban, hogy nem érhetik csalódások az árnyékolók minősége terén.

Ügyfeleinknek a legjobb megoldásokat kínáljuk, így az egyén valóban megtapasztalhatja a számára vonzó árnyékoló előnyeit. Legyen a megrendelőnk, válasszon igazi szakértőket a redőny beszerzésnél, és könnyű lesz a döntés meghozatala!

Honlapunkon bővebb információkat is találhat rólunk, szolgáltatásainkról, termékeinkről. Rugalmasak, ügyfélközpontúak vagyunk, és a korrekt ajánlatokról sem feledkezünk meg.

Ha kérdezni szeretne, forduljon hozzánk bizalommal a megadott elérhetőségeinken, ahol munkatársaink mindenkit készséggel tájékoztatnak a részletekről.




Az alumínium nyílászárók maximálisan megfelelnek a kor elvárásainak

Megéri az alumínium ablakokat választani, ugyanis a nyílászárók százszázalékban megfelelnek a kor követelményeinek. Kérjen ajánlatot még ma!

Milyen elvárásokkal lehet találkozni napjainkban a nyílászárók terén?

Alumínium nyílászáró

Az ajtókkal, ablakokkal kapcsolatos elvárások terén már igen drasztikus változást lehet tapasztalni. Évekkel ezelőtt nem volt annyira fontos, hogy a nyílászárók jól szigeteljenek, napjainkban viszont ez a tényező szinte kulcsfontosságú szerepet tölt be.

jól szigetelő nyílászáró rengeteget hozzátesz az élhető, gazdaságosan fenntartható ingatlan kialakításához. A mostani energiaárak ismeretében nem csoda, hogy szinte minden egyes vásárló először az ablakok, ajtók szigetelőképességét vizsgálják meg a kiválasztás során. Azok a nyílászárók kerülhetnek kiválasztásra, akik ebből a szempontból hibátlanul teljesítenek, és erről hiteles adatok is vannak.

Ehhez kapcsolódva fontos megemlíteni még a hangszigetelést is. Sok ingatlan található olyan környezetben, ahol a forgalom is igen nagy zajt csap, ez pedig megzavarhatja az otthon nyugalmát. Ha a nyílászáró gyártásakor a hangszigetelésre is kellő figyelmet fordítottak a szakemberek, akkor nem lehet gond ebből a szempontból sem.

tartósság és a könnyű karbantarthatóság is meghatározzák napjaink ideális ablakait, ajtóit. A rohanó mindennapokban nem igazán van arra kapacitás, hogy az emberek foglalkozzanak még a nyílászárók rendbetételével is. A vevők közül sokan a kényelmes megoldásokat részesítik előnyben, éppen azért, hogy a magánéletükre, vagy akár a pihenésre is több idő jusson.

Az alumínium ablakok megfelelnek a kor elvárásainak

Alumínium nyílászáró

Nem véletlen, hogy egyre többen választják az alumínium ablakokat, hiszen ezek a nyílászárók valóban megfelelnek napjaink elvárásainak. Az alumínium nyílászáró egy kedvező befektetés, már a szigetelés szempontjából is óriási segítséget nyújt.

A tömítések és a többrétegű üvegezés mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egész évben lehessen takarékoskodni. A téli időszak mellett a nyár is problémás lehet, hiszen ezekben a hónapokban is lehet találkozni szélsőségekkel. Az alumínium ablakok hozzájárulnak ahhoz, hogy mindig fenn lehessen tartani az optimális beltéri hőmérsékletet.

hangszigetelésben is kiválóan teljesítenek, anyagtulajdonságuk pedig lehetővé teszi, hogy nyugodtan lehessen hosszú távra tervezni az ajtókkal, ablakokkal. Jól tűrik a külső hatásokat, a fagy és a forróság sem tehet kárt a nyílászárók szerkezetében.

Az alumínium karbantartására sem lehet túl sok gond, egyszerűen takarítható a felület, a korszerű gyártási technológia pedig kényelmessé teszi az ablakok nyitását, zárását.

Az alumínium nyílászárók stílusossága garantált

Alumínium nyílászáró

Az alumínium ablakok, ajtók a kinézetüket tekintve is kedvező opciót kínálnak. Tökéletesen illeszkednek a modern környezetbe. Akik kedvelik az egyszerű, letisztult irányzatokat, nekik mindenképp megéri alumíniumból legyártatni a nyílászáróikat.

Az anyagot egyszerűbb formázni, és vékonyabb profilok is gyárthatók le a felhasználásával. Ez nagyobb üvegfelületeket eredményez, vagyis több fény juthat be, amelytől a lakótér barátságos és kellemes lesz.

Az alumínium nyílászárók sokat hozzátesznek az ingatlanokhoz, növelik az épületek értékét, és jelentős összegeket spórolnak meg a tulajdonosoknak. Tapasztalja meg Ön is az előnyeiket, és rendelje meg azokat az ablakokat, amik igazodnak napjaink elvárásaihoz, így modern, igényes otthona lehet!

Weboldalunkon bővebb információkat is találhat rólunk, termékeinkről. Ha ajánlatot kérne, vagy kérdezni szeretne, forduljon hozzánk bizalommal a megadott elérhetőségeinken, ahol munkatársaink készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére.




Nyílászáró szerviz, amely visszaadja a komfortos környezetet

A költséges ablakcsere nem feltétlenül jelent megoldást a nyílászáró hibákra. Keressen bennünket a javításért, és visszakapja a komfortérzetet!

Rontják a komfortérzetet a problémás nyílászárók?

nyílászáró javítás, nyílászáró beállítás

A nehezen működő ajtók, ablakok meglehetősen sok kényelmetlen pillanatért lehetnek felelősek. Gyakori, hogy csak nagy erőkifejtéssel lehet nyitni vagy zárni azokat, így például a család fiatalabb tagjai, a gyerekek nem is tudnák használni a nyílászárókat.

Ezek az ajtók, ablakok bizonyos szempontból balesetveszélyesek is lehetnek. A nagy erőlködésben tulajdonképpen bármi, bármikor megtörténhet, így még kockázatokat is vállalnak azon személyek, akik sokáig kompromisszumot kötnek a nyílászárókkal.

A nehezen nyíló, záródó ajtók, ablakok a bosszúság mellett anyagi terheket is jelenthetnek, mivel nem szigetelnek úgy, ahogyan az emberek elvárnák. A nagy hőveszteség különösen a fűtési szezonban kellemetlen, amikor előfordulhat, hogy emiatt igen mélyen kell majd a pénztárcába nyúlni. A mostani energiaárak még inkább próbára teszik az embereket.

Ennek alapján bátran kijelenthetjük, hogy a hibás nyílászárók nagy mértékben rontják a komfortérzetet, együtt élni velük rengeteg lemondással, kényelmetlen döntéssel járhat.

Ablakcsere helyett a javítás a legjobb választás

nyílászáró javítás, nyílászáró beállítás

Az, hogy egyesek hajlandóak arra, hogy sokáig együtt éljenek a problémás nyílászárókkal, elsősorban annak tudható be, hogy nem szeretnék, ha a drága ablakcserére kerülne sor.

Nem csoda, hogy a megemelkedett munkadíjak és anyagárak miatt a többség inkább elkerülné az új ablakok, ajtók beépítését. Óriási vállalás lenne, az anyagi tényezők mellett még a munkálatokkal járó plusz feladatokat sem lehetne elkerülni. A bontás nagy felfordulással járhat, arról nem beszélve, hogy elő is kell készíteni a területet, muszáj elhúzni a bútorokat, eltenni az értékes tárgyakat, ez pedig mind időt, energiát emésztenek fel.

A jó hír az, hogy nincs szükség kellemetlen döntésekre azért, hogy az egyén elkerülje a nagy kiadásokat, vállalásokat. A nyílászáró javítás napjainkban egy igen kedvező lehetőség, amellyel a legtöbb, hétköznapokban felmerülő hibát könnyedén lehet orvosolni az ajtóknál, ablakoknál.

A javítás értelemszerűen nem jár olyan költségekkel, munkálatokkal, mint egy komplett csere. Cégünk vállalja a kisebb javításokat, nyílászáró szervizeléseket is, amelyeken keresztül ügyfeleink visszakaphatják a magas komfortérzetüket.

Miért kellenek szakemberek a nyílászáró javításhoz?

nyílászáró javítás, nyílászáró beállítás

Bármennyire is annak tűnik, a nyílászáró javítás közel sem egyszerű feladat. A szereléshez szakemberek kellenek, ugyanis sokféle ajtó, ablak vasalat létezik. Ahhoz, hogy az adott típust meg lehessen javítani, átfogó, pontos ismeretekre van szükség, amik csak az igazán profik birtokában lehetnek.

A hatékony műszaki megoldásokat csak a valódi hozzáértők tudják sikeresen alkalmazni. Ha bármilyen alkatrészre szükség lenne a javításhoz, a tapasztalt szerelők tisztában vannak a minőségi követelményekkel, így ennek megfelelően szerzik be az elemeket.

Keresse szervizünket a javításhoz, ezen kívül vállaljuk még a finom nyílászáró beállításokat is. Rugalmasak, ügyfélközpontúak vagyunk, nálunk valóban a megrendelők az elsők. Bátran ránk bízhatja a munkát, pontosak, körültekintőek vagyunk, garantáljuk, hogy elégedett lesz a végeredménnyel, nyílászárói ismét probléma nélkül használhatók lesznek.

Honlapunkon bővebb információkat is találhat rólunk. Ha kérdései lennének, vagy igénybe venné szolgáltatásunkat, forduljon hozzánk bizalommal a megadott elérhetőségeinken, ahol munkatársaink készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére.




Műanyag ajtó, amely nem bonyolítja túl a mindennapokat

Kedveli az egyszerű, kényelmes megoldásokat? A nyílászáró cseréhez ajánljuk figyelmébe a műanyag ajtó beépítést, amellyel könnyebbek a mindennapok.

A nyílászárók sokat hozzátesznek a kényelemhez

műanyag ajtó beépítés

Az otthoni magas komfortérzet sokak számára elengedhetetlen ahhoz, hogy a mindennapok könnyebbek és zökkenőmentesebbek legyenek. Egyesek nem is gondolnák, hogy ezt mennyi minden meghatározhatja, vagyis nem csupán a bútorzat vagy a lakás kialakítása játszanak ebben kulcsfontosságú szerepet.

A kényelemre a nyílászárók is hatással vannak. Az olyan ajtók vagy ablakok rengeteget hozzátesznek a magas komfortérzet kialakításához, amelyek különösebb törődést nem igényelnek.

Éppen ezért megéri jobban átgondolni azt, hogy az ember milyen típusú nyílászáró mellett teszi le a voksát. Amennyiben inkább az esztétikai szempontok kerülnek előtérbe, és emiatt a fa szimpatikusabb lenne, mindenképp számolni kell a plusz feladatokkal.

A fa ajtók, különösen a bejárati nyílászárók a külső tényezők hatására könnyen vetemedhetnek, így pedig nem tudnak megfelelően szigetelni. Folyamatos törődést igényelnek ahhoz, hogy betölthessék rendeltetésszerű szerepüket, azonban ez a rohanó hétköznapokban komoly terhet jelenthet egyeseknek.

Ebből kifolyólag érdemes inkább a praktikum szempontjából megközelíteni a nyílászáró kérdését, és inkább a műanyagból készült típusokat választani. A műanyag ajtó közel sem okoz ennyi bonyodalmat, plusz feladatot, mint a fából legyártott társai.

Műanyag ajtó, amellyel megteremthető a kellemes otthon

műanyag ajtó beépítés

A műanyag ajtók napjaink népszerű megoldásai közé sorolhatók, nem véletlenül, hiszen kedvező tulajdonságaik hozzájárulnak ahhoz, hogy komfortos környezetet lehessen teremteni. A műanyag ajtó a beépítés után hosszú éveken át úgy tölti be rendeltetésszerű szerepét, hogy az embernek semmilyen plusz feladattal nem kell számolnia.

A műanyag ajtók lehetővé teszik a kiadások csökkentését. Mivel nem igénylik az utógondozást, erre nem kell költeni, sőt, időt, energiát lehet megspórolni. Több idő maradhat a pihenésre, kikapcsolódásra az ingatlanban, ezáltal a mindennapok gondtalanabbul telhetnek.

A műanyag ajtó jól tűri a szélsőséges körülményeket, évekkel később sem kell aggódni a vetemedés miatt. Folyamatosan gondoskodik a megfelelő környezetről, kiváló szigetelőképességgel rendelkezik, amely pedig napjainkban nagy segítséget jelent az energiatakarékosság területén.

Műanyag ajtó vásárlás, ami nem terheli a pénztárcát

műanyag ajtó beépítés

Nyílászáró vásárláskor sokaknak lényeges szempont az ajtók ára is. Kifejezetten törekednek az olcsóbb termékek kiválasztására azért, hogy ne fussanak ki a megszabott keretből.

A műanyag ajtó beszerzésekor nem kell aggódni a magas költségek miatt. Cserébe a vevő olyan nyílászáróhoz juthat hozzá, ami százszázalékban megfelel a kor igényeinek. Magas minőséget képvisel, úgy, hogy közben nem igényel felületkezelést, egyéb feladatot.

Mostanában inkább az egyszerűbb alternatívák hódítanak az élet számos területén, így érthető, hogy a műanyagból készült nyílászárók is keresettnek számítanak.

Tapasztalja meg Ön is modern megoldás előnyeit, szerezze be Veresegyházról a műanyag ajtót, és élvezze a kedvező tulajdonságait! Ügyfeleink számára kifogástalan termékeket kínálunk, amelyek minőségére garantáljuk, hogy nem lesz panasz.

Honlapunkon bővebb információkat is találhat rólunk, szolgáltatásainkról. A műanyag ajtó beépítésben is számíthat ránk.

Ha kérdései lennének, vagy szeretne ajánlatot kérni, forduljon hozzánk bizalommal a megadott elérhetőségeinken, ahol munkatársaink készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére.




Akciós nyílászárókkal költséghatékonyan teheti élhetővé otthonát

A könnyen fenntartható, élhető ingatlan a megfelelő szigetelésű nyílászáróknál kezdődik. Használja ki az akciót, ismerkedjen meg ajánlatainkkal!

Miért a nyílászárókat kell legelőször lecserélni?

akciós nyílászáróSokaknak fontos, hogy otthonuk gazdaságosan fenntartható, élhető legyen, ezért úgy határoznak, hogy belevágnak a felújításba. Több mindennel is kell ilyenkor foglalkozni, sokan főleg a ház szigetelését helyezik előtérbe, arra gondolva, hogy ez az első, és legfontosabb lépés ahhoz, hogy megvalósítsák terveiket.

Az igazság az, hogy a ház teljes szigetelése előtt mindenképp a régi nyílászárók cseréjével kell kezdeni a munkálatokat.

Az ablakok üvegfelületei ebből a szempontból igen érzékeny pontoknak számítanak. A téli hónapokban sok hő távozik az üvegen keresztül, nyáron pedig a nagy hőmérsékletet nem tudja távol tartani. Ennek alapján a felrakott szigetelés sem tud rendeltetésszerűen funkcionálni, folyamatosan romlik az épület energiahatékonysága, így pedig nem lehet spórolni.

Ahhoz, hogy ezen kellemetlenségeket meg lehessen akadályozni, és az ingatlan fenntartása ne terhelje meg a pénztárcát, feltétlenül az ablakok cseréjével kell kezdeni a munkálatokat. Ennek alapján arra lehet következtetni, hogy vásárláskor mindenképp azokat a termékeket kell előtérbe helyezni, amelyek az üvegezés szempontjából is megfelelnek a magas elvárásoknak.

három rétegű üvegezéssel 50%-ra lehet csökkenteni a hőveszteséget, ennek hatása pedig minden téren érezhető.

Milyen nyílászáróra érdemes váltani?

akciós nyílászáróEzen információk birtokában a következő kérdés az, hogy milyen típusú ablakokat tanácsos választani? A kínálat meglehetősen széles, sokféle alapanyag közül válogathatnak az érdeklődők, ám, amely már rengetegszer bizonyított, az a műanyag nyílászáró.

műanyag nyílászárók rendkívül jól teljesítenek a hőszigetelés szempontjából. Üvegezésük, szerkezetük egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy az embereknek könnyebbek legyenek a mindennapjaik. A modern gyártási technológiáknak köszönhetően egyre fejlettebb hőszigetelő képességekkel rendelkeznek ezek a nyílászárók. Emiatt tulajdonképpen verhetetlennek számítanak a piacon, rengetegen választják a műanyag ablakokat, mert nem okoznak csalódást.

A karbantartásuk sem bonyolult, semmilyen hosszadalmas ápolásra nincs szükség ahhoz, hogy sokáig kiszolgálják tulajdonosaikat. A műanyag nyílászárók nem vetemednek, így a szigetelésük sem mehet tönkre. Hosszú éveken át lehet rájuk számítani, nem okoznak csalódást, vételáruk elég hamar, többszörösen is megtérülhet.

Vásároljon akciós nyílászárót!

akciós nyílászáró

Nekünk fontosak a vásárlók, ezért folyamatosan azon dolgozunk, hogy minél kedvezőbb áron juthassanak hozzá a kifogástalan szigetelésű nyílászárókhoz. Az akciónk keretein belül igazán minőségi megoldásokat vásárolhatnak meg a vevők.

Jelenleg van három rétegű üveges nyílászárónk, ám ennél tudunk kedvezőbbet, amely ráadásul most költségmentesen elérhető. Amit eddig biztosítottunk műszaki tartalmat, az Ug: (üveg hőszigetelési értéke) 0,67 W/m2K.

Ennél most körülbelül 25% -kal jobban teljesít az az üveg, amit felár nélkül kínálunk. Ezt gyári igazolással támasztjuk alá! Ez Ug: 0,5W/m2K.

A rendelést 2023. december 31.-ig tesszük lehetővé. A Hevestherm nyílászárókra 40% kedvezményt kaphatnak a megrendelőink.

Éljen a vonzó vásárlási lehetőséggel, az akciós nyílászárók kifogástalanul teljesítenek, hozzájárulnak a kellemes, költséghatékonyan fenntartható ingatlan kialakításához!

Honlapunkon bővebb információkat is találhat rólunk. Ha kérdései lennének, vagy szeretné leadni a rendelését, forduljon hozzánk bizalommal a megadott elérhetőségeinken, ahol munkatársaink készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére.




Fa ablak, a természetes, tartós és gyönyörű nyílászáró

műanyag ablak Veresegyház

A fa ablakok a nyílászáró választásnál az egyik top listás választásnak számítanak. Milyen érvek szólnak a természetes anyagú ablakok mellett?

Az ablakok az épületek hangsúlyos elemei, amik számos funkciót betöltenek. A fény, a hőmérséklet mind olyan tényezők, amiket egy minőségi ablakkal lehet pozitív irányba befolyásolni. A nyílászárók alapanyaga az első számú tulajdonság, amit alaposan meg kell fontolni egy vásárlás előtt.

A fa meghatározó része az ablaknak

Az ablakok kettő anyagból készülnek a mai lehetőségek és fejlettség szerint, műanyagból vagy pedig fából. Milyen érvek szólnak a fa, mint alapanyag mellett? Mielőtt tovább mennénk, lényeges egy rövid kitérőben a fa minőségére is felhívni a figyelmet.

A rossz minőségű faanyag nem tudja ugyanazt a színvonalat nyújtani, mint egy olyan alapanyag, amit hosszú távú használatra alkalmas tulajdonságok jellemeznek. Az ilyen fából készült ablak kerete gyorsan meg tud vetemedni, a karbantartása ellenére is reped és korhad, nem tudja az élettartamát kiteljesíteni. Tehát a drágán vásárolt ablak csak ráfizetés lesz, ha ki kell cserélni néhány év múlva. 

műanyag ablak Veresegyház

Hiába természetes alapanyag a fa, ami sérülékeny is tud lenni, a válogatott anyag beváltja a hozzáfűzött reményeket. Kellemesebb érzetet tud nyújtani egy fa ablak annak, akinek fontosak a természetes anyagú elemek és az sem utolsó szempont, hogy a későbbiekben akár újra is lehet hasznosítani. Tehát nem hulladék lesz a nyílászáróból, hanem új életet kezd majd, csak  más formában.

A fa a drágább kategóriába tartozó nyílászárók közé tartozik. Az egyik oka ennek a természetes anyag, a másik pedig az, hogy több kezelést igényel, mint a műanyag. Emiatt is fontos, hogy körültekintően válasszon ablakot a vásárló. A fa minősége, a válogatott anyag és a gyártási folyamat lépései, a fa kezelésének módja, de a beszerelés is hatással van a termék minőségére és életének hosszára. A nem megfelelő módon kezelt ablakkeret el fog deformálódni, de gyantásodhat is, megjelenhetnek rajta gombák és vetemedni kezd.

A több rétegben ragasztott fát védeni kell a napfény, a gombák, a nedvesség ellen, de ez a védelem megújításra is szorul. A már beszerelt ablakokat szépen karban lehet tartani, pár évente festéssel, csiszolással. Egy ilyen felújítás megelőzi, hogy a fa kiszáradjon és azt is el lehet dönteni, hogy kapjon e egy új színt a nyílászáró. Nem utolsósorban, az ablak életét is megnöveli, amire a műanyag nyílászárók esetében nincsen lehetőség.

Mivel tudja a komfortérzetet emelni a fa?

műanyag ablak Veresegyház

A műanyag nyílászárók nagy népszerűségnek örvendenek, mert olcsón lehet ilyen ablakokhoz jutni, egyszerű őket tisztán tartani és sokszínű kialakításuk mellett még ellenállóak is. Miért válasszon mégis fa nyílászárót?

A fa tulajdonságai a fa ablakot felruházzák pozitívumokkal. A természetes szépsége nem az egyedüli előnye. Meg kell említeni például a kiváló hőszigetelő képességet, ami legalább két rétegű ablaküvegnél, alacsony hő átbocsátási képességgel érvényesül kellőképpen. A fa természetesen szabályozza a pára- és hőáramlást, biztosítva a szellőzést is. A lakásban egészségesebb és szabályozottabb klímát teremt egy ilyen, természetes alapanyagú ablak.

A nyílászárók kiválasztását nem lehet könnyelműen venni, mert az ingatlan értékének és a lakók komfortjának egyaránt fontos előfeltétele. Az új ablakok beszerzését megkönnyítjük azoknak a vásárlóknak, akik hozzánk fordulnak nyílászáró ügyben. A honlapunkon szereplő elérhetőségek egyikén lépjen kapcsolatba kollégánkkal további felvilágosításért, amennyiben fa ablakot Veresegyházáról szeretne rendelni!




Műanyag ablak Veresegyházról: használja ki az őszi szezont!

műanyag ablak Veresegyház

Érdemes kihasználni az őszi szezont az új nyílászárók beszerzéséhez. Az ablakcseréhez Veresegyházán keressen fel bennünket, a minőséget garantáljuk! 

Ellenőrizze az ablakait még az őszi szezon előtt!

Tény, hogy a nyílászárók a tavaszi, nyári szezonban sokkal jobban igénybe vannak véve, nem véletlen, hogy a hozzáértők még a nagyobb hidegek előtt azt szokták tanácsolni, hogy az emberek ellenőrizzék ablakaik állapotát. Tanácsos minden egyes részletüket szemügyre venni, és nem megfeledkezni az ablakkeretekről sem, amik szintén kritikus pontjaik lehetnek a nyílászáróknak.

Ha rossz az illesztés, vagy esetleg az üveg sérült, mindenképp foglalkozni kell a rendbetétellel, vagy akár az ablakcserével. Nem megfelelő állapotú nyílászárókkal különösen kockázatos nekivágni a fűtésszezonnak. A műanyag ablakok kulcsfontosságú szerepet töltenek be abban, hogy ez az időszak ne legyen megterhelő anyagi szempontból.

A rosszul záródó ablakok, ajtók nem csupán a kiadásokat növelik, hanem még a komfort és hőérzetet is rontják, emiatt pedig folyamatosan szükség van a rendszer működtetésére. Hosszú távon ez számos kényelmetlen helyzetet eredményezhet, ráadásul még az épület állaga is romolhat az idő előrehaladtával. Elengedhetetlenek a jól szigetelő ablakok, így, ha az ember úgy látja, hogy elérkezett az idő az ablakcserére, még a fűtésszezon előtt tegyen lépéseket ezzel kapcsolatban!

műanyag ablak Veresegyház

A műanyag nyílászárók segítenek spórolni

Ha az ember valóban szeretne spórolni, és megkönnyítené a téli időszakot, mindenképp műanyag ablakokat kell választania. Ezek a nyílászárók számtalan esetben bizonyítottak már, képesek arra, hogy a régi építésű ingatlanok energia besorolását is pozitív irányba befolyásolják. Óriási előny, hogy nem kell egy teljeskörű felújítást bevállalni azért, hogy lehetőség legyen a kiadások csökkentésére.

A műanyag ablakok hozzájárulnak a kellemes, élhető otthon megteremtéséhez. Elég hamar megtérül a vételáruk, hiszen a téli szezon mellett a nyári hónapokban is éreztetik hatásukat a kifogástalan szigeteléssel rendelkező nyílászárók. A mai modern ablakok valóban a spórolást szolgálják, mindenképp megéri beruházni, foglalkozni beszerzésükkel.

Ezekre a nyílászárókra jellemző még, hogy a kültéri zajokat is távol tartják, így, akik forgalmas helyen laknak, számukra nagyon is érezhető lesz a különbség az ablakcsere után. Ha kisgyermekes családról van szó, az esti altatásnak végre nem lehet akadálya a kinti utcazaj, mert a műanyag ablakok óvják az otthon ettől is.

Műanyag nyílászárók Veresegyházról: a minőséget garantáljuk

műanyag ablak Veresegyház

Megéri hozzánk fordulni az új nyílászárókért, rendeljen műanyag ablakot Veresegyházról! Cégünk tudja, hogy mire van szükség ahhoz, hogy az ügyfelek kellemes és könnyen fenntartható ingatlanban éljenek.

Cégünk Veresegyházán az ablakcseréhez teljeskörű segítséget tud nyújtani. Elengedhetetlen a nyílászárók beépítésénél a precíz, szakszerű kivitelezés, mert csak így lehet megtapasztalni a műanyag ablakok, ajtók tökéletes szigetelő hatását.

Vállaljuk a felmérést, beépítési munkálatokat, és természetesen garanciát is biztosítunk a végeredményre. Kedvező feltételek mellett cserélheti ki ablakait, ezt most érdemes kihasználni, mert télen már sokkal körülményesebb lenne ezzel foglalkozni.

Forduljon hozzánk bizalommal, és kezdje a fűtésszezont modern, új ablakokkal! Garantáljuk, hogy elégedett lesz a kivitelezéssel. Honlapunkon bővebb információkat találhat rólunk, termékeinkről, tevékenységi körünkről.

Ha kérdezni szeretne, vagy ajánlatot kérne, forduljon hozzánk bizalommal a megadott elérhetőségeinken, ahol munkatársaink készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére.




Veresegyházi ablakok Hevestherm minőségben, műanyagból

műanyag redőnya, lumínium redőny

A legelterjedtebb árnyékoló az alumíniumból gyártott vagy műanyag redőny. Úgy gondolja, hogy már untig ismeri ezt az árnyékolót? Mi elárulunk néhány érdekes dolgot róla.

Egy árnyékoló, aminek komoly történelme van

A redőny mindig is a védelmet képviselte, az emberek az ókor óta használják ezt az eszközt. A redőny ősének tekinthető szerkezeteket az ókori emberek a nyílászárók zárására használták, csak a későbbiekben váltak belőlük árnyékolók. A ma ismert funkcióját csak a 19. században nyerte el ez a szerkezet és vált az egyik legkedveltebb árnyékolástechnikai eszközzé.

A mai redőnypalást megalkotója egy német mester volt, aki fából készítette és az ablakokhoz méretezte az eszközt. A fa, mint a redőnyök eredeti alapanyag nem maradt túl sokáig egyeduralkodó. Ennek kettő oka van. Egyrészt az új, modern és tartósabb alapanyagok pozitív tulajdonságaival szemben a fa nem tudta felvenni a harcot, másrészt a második világháborút követően a fa, mint alapanyag, sajnos nehezen elérhetővé vált, ezért ki kellett találni, hogy mivel is lehetne helyettesíteni. A fa redőnyök helyét mára átvette az olcsó és megbízható műanyag és a felső kategóriát képviselő, rendkívül időtálló alumínium változat.

Feladatok és funkciók

műanyag redőnya, lumínium redőny

A redőnyök nem csupán árnyékolók, mert a mai modellek több funkcióval is rendelkeznek. Mindegyik redőny funkció egyetlen célt szolgál, nem mást, mint a védelmet. A lehúzott állapotban használt árnyékoló egyúttal védelmet ad a zajok, a betörés, a hideg vagy a meleg áthatolása ellen is. Ne feledkezzünk meg az UV sugárzásról sem, ami ma komoly veszélyforrás az emberi egészségre nézve.

A legtöbb redőny fehér, szürke, illetve bézs színt kapott. Mi ennek az oka? Egyszerű, ezek a színek voltak sokáig elérhetőek, semlegesek, tehát minden épülethez illenek. Ma már gyakorlatilag bármilyen színárnyalatra festhető egy redőny, de a vásárlók nagy része kitart a klasszikus modellek mellett.


Mit bír el egy ilyen árnyékoló?

műanyag redőnya, lumínium redőny

Az ilyen típusú árnyékolók igencsak masszívnak tűnnek, ám nem bírnak el mindent. A gyakori nyári viharok és az egész őszi évszakra kiterjedő esők veszélyt jelentenek az épségükre nézve. Mit tehet az árnyékoló tulajdonosa, hogy megóvja a nyílászáró kiegészítőjét? Érdemes pár alapvető tanácsot megfogadni, mert napjaink szélsőséges időjárása indokolja a fokozott odafigyelést az értékek megóvása érdekében.

Jó tudni, hogy az árnyékolókat a gyártók tesztelik és az eredményeket a Beaufort – skála (Bft) alapján kategorizálják. Az egyes modellek ellenállósága viharral szemben a 0-12-ig terjedő skálán értékelhető, ahol a 0 a szélcsendnek felel meg, a 12 pedig az orkán erejű szélnek. A gyártók az értékeket feltüntetik a termék leírásában.

Mindig teljesen leeresztett redőnyökkel szabad a szeles időjárást átvészelni. Lehetőség szerint szélérzékelőt és a redőnyt leengedő automata motort is ajánlott felszereltetni. A motorizált árnyékolókkal egyébként is sokoldalúbb lesz az ingatlan, így nem érdemes a kézi vezérléssel megelégedni.

Akár műanyagot, akár alumínium redőnyt választ, legyen az új árnyékolót veresegyházi redőny a nyílászáróin! Azt minden vásárlónak garantálni tudjuk, hogy az általunk értékesített termékek az élvonalba tartoznak. Amennyiben megbízható és ennek köszönhetően éveken át jól működő kiegészítőket szeretne az ingatlanához vásárolni, úgy nálunk a legjobb helyen jár.

A munkatársainkhoz bármikor fordulhat segítségért, ha információra van szüksége a rendeléshez. A weboldalunkon a termékleírások mellett az elérhetőségeinket is megtalálja.




Veresegyházi ablakok Hevestherm minőségben, műanyagból

Veresegyházi ablakok

Eredeti, Hevestherm nyílászárók egyenesen Veresegyházáról. Az új ablakokat csak egyszer kell megvenni és hosszú időre az otthona részévé válnak.

Az ablakokkal szemben alapvető elvárás, hogy elég sokoldalúak legyenek. Ma már közel sem elegendő az, ha egy ablak alacsony gondozási igénnyel készül vagy megfizethető áron lehet hozzájutni. Ennél sokkal több kell ahhoz, hogy az ablak elnyerje a kiemelkedő jelzőt is.

Miért éri meg, ha az ablak műanyagból készül?

A műanyag nyílászárók népszerűek, ha ablakokról van szó, mert a márkák és a gyártók is igyekeznek lépést tartani az igényekkel. A vásárlóknak olyan ablakokra van szükségük, amik nem kerülnek vagyonokba, környezetbarát alapanyagokból és modern technológiák segítségével készülnek, de fontos a funkciójuk is.

A műanyag ablakokkal például olyan nyílászárókat vásárol, amik az egyik legnagyobb kinccsel tudják megajándékozni, ami ma létezik, vagyis a nyugalommal. Egy ablak erre többféle módon is képes. Vegyük sorra, hogy mi minden zavarhatja meg az otthonában, amit egy minősített, színvonalas ablak ki is tud védeni!

A városi élet sajnálatos velejárója a zaj, ami az utcáról, a szomszédságból, a nyüzsgő életből szivárog be egy lakásba. Az igazán hatékony ablak képes kizárni az autók berregő motorjának, a zsibongó játszóterek vagy a hajnali kukásautó zajának hangjait. A speciális hanggátló üveg, amit több rétegben szerelnek be az ablak profiljába nagyszerűen felfogja és tompítja a hangokat, megteremtve a szobákban a harmóniát.

műanyag ablak

A másik kihívás a hőmérséklet megtartása. A meleg és a hideg időjárás váltakozása, a fűtés és a hűtés céljára tervezett készülékek használatát követeli meg. Ma főleg nem mindegy, hogy mennyi energia árán lesz kellemes meleg télen és mekkora időtartam kell ahhoz, hogy a kánikulát ki lehessen zárni a szobákból.

A Hevestherm minősített műanyag nyílászáróira jellemző, hogy nem spóroltak az üveggel és a légkamrákkal. Az ablakok hőszigetelő képessége azon múlik, hogy hány légkamra kapott helyet az ablak tokjában, illetve milyen és mennyi üveglap alkotja magát az ablakot.

Ha ennyi pozitívum még nem lenne elég, tovább is tudjuk folytatni a prémium, Hevestherm ablakok dicséretét. A biztonság is rendkívül fontos egy olyan kiegészítő esetében, mint amilyen az ablak. Az ablaküveg akár biztonsági üvegből is készülhet, de az erős profilok is hozzájárulnak ahhoz, hogy a vásárló nagyobb biztonságban érezze magát a saját ingatlanában. Minden modell extrákkal is kiegészíthető, így a vásárló olyan ablakot tud használni, ami a legjobban ki tudja szolgálni az igényeit.

A külcsín sem marad el az ablak teljesítménye mögött

műanyag ablak

A műanyag ablak beépítéssel nem csupán tökéletesen szigetelő nyílászárókat kap a vásárló. Ezen felül modern és letisztult megjelenésű ablakok is kerülnek az ingatlanba. A Hevestherm ablakok egyes modelljei elegáns alumínium borítással készülnek, karcsú, formás profilokkal. A könnyen kezelhető, fenntartható ablakok üvege a több tucat színfóliának köszönhetően kaphatnak egyedi színt is. Az ablaküveg és a profil is színezhető.

A csapatunk készséggel áll a rendelkezésére minden ügyfélnek, aki új nyílászárókkal tervez, legyen szó vásárlásról vagy beépítésről. A kiváló termékek mellé megkapja a csapatunk szaktudását is a nyílászárók beszereléséhez. A munkánkra árajánlatot állítunk össze, az elvégzett feladatokra pedig természetesen garanciát is vállalunk. Amennyiben felkeltette az érdeklődését az ajánlatunk, lépjen velünk kapcsolatba az egyik elérhetőségünkön és tudjon meg többet rólunk!




Szabaduljon meg a régi bejárati ajtótól!

bejárati ajtó beépítés

A régi bejárati ajtótól jobb megszabadulni. Váltson modern darabra, találja meg nálunk az ideálisat, vállaljuk a nyílászáró beépítését is!

Pontosan miért is kell lecserélni a régi bejárati ajtókat?

Sok ingatlannál lehet találkozni több éves bejárati ajtókkal, amelyekkel egyre több probléma merülhet fel. Az évek először esztétikai szempontból ütköznek ki: a kopott ajtók rendkívül lehangoló látványt nyújtanak, és az emberek hiába próbálnak meg ezen javítani, nem igazán használ az utólagos festés, javítás.

A homlokzat kinézetét nagyban befolyásolja a bejárati ajtó látványa is. Egy szép, modern nyílászáróval a homlokzat ismét kifogástalan lehet. Az esztétikai tényezők nem mindenkit zavarnak, az viszont már igen sok kellemetlenséggel jár, hogy a nyílászáró nem megbízható szerkezetileg.

A nehezen zárható nyílászárókkal sokat bajlódhatnak az emberek. Nem mindegyik tűri jól a szélsőséges körülményeket, pedig erre egész évben fel kell készülni, hiszen az időjárás, hőmérséklet próbára teheti a bejárati ajtókat is. A meleg, hideg hatására elkezdhet szorulni az ajtó, ez pedig a reggeli rohanásban nem igazán jön jól.

régi bejárati ajtók nem rendelkeznek azokkal a biztonsági funkciókkal sem, amikkel viszont a modern nyílászárók igen. Sajnos több betörésről is lehet hallani, amik amiatt is következhettek be, mert a régi bejárati ajtókon egyszerűen átjuthattak a betolakodók. A mai, biztonsági tulajdonságokkal bíró nyílászárókkal nem lenne ilyen könnyű dolguk a betörőknek.

Találja meg nálunk új bejárati ajtóját!

bejárati ajtó beépítés

Amennyiben Ön is tapasztal problémákat a bejárati ajtóval kapcsolatban, itt az ideje, hogy váltson. Nyílászáróink kínálatában olyan termékekkel találkozhat, amelyek nem okozhatnak csalódást szerkezeti és esztétikai szempontból sem.

A bejárati ajtók roppant hosszú élettartammal rendelkeznek, emellett a színtartósságra sem lehet panasz. Ezáltal nem kell utólag javítani, festeni a nyílászárók felületét, mert azok megőrzik az árnyalatukat sokáig. Nagyon kellemetlen, ha gyakran kell cserélni a bejárati ajtókat, érthető, hogy, ha már a vevők lépnek ezen a területen, szeretnék a legjobb nyílászárókat megtalálni.

Ha megtekinti a választékot, láthatja, hogy a bejárati ajtók üvegbetétekkel is elérhetők. Ezáltal több fény juthat be a helyiségbe. Elsősorban olyan személyeknek ajánljuk ezt az opciót, akiknél például az előszoba túl sötét, és szeretnének ezen javítani, a jobb körülmények érdekében.

Bejárati ajtó beépítéssel

bejárati ajtó beépítés

Akik a bejárati ajtójukat Veresegyházról szerzik be, nem csupán minőségi, modern nyílászárókat vásárolhatnak, hanem még a beépítésre sem lehet gondjuk. Itt egy helyen intézhetnek mindent az ügyfelek, ami nagy könnyebbség, hiszen plusz időt, energiát felemészthet a nyílászáró vásárlása után az ideális szakemberek megtalálása.

Cégünk teljeskörű szolgáltatást kínál az ügyfeleknek, akik így kényelmesen, gyorsan le tudják cserélni a régi bejárati ajtókat. Ennek a lehetőségnek a nagy előnye, hogy el lehet kerülni a szakszerűtlen kivitelezéseket, amik esetleg a jövőben problémákat okoznának a nyílászárók használata során. Nincs utólagos javítás, amire kellene költeni, ezzel pedig még pénzt is lehet spórolni.

Legyen az ügyfelünk, és szerezze be a nyílászárót valódi szakértőktől! Honlapunkon bővebb információkat is találhat az elérhető bejárati ajtókról. Rugalmasak, megbízhatók vagyunk, a korrekt árakról sem feledkezünk meg. A rövid határidőkre is odafigyelünk!

Ha kérdései lennének, forduljon hozzánk bizalommal a megadott elérhetőségeinken, ahol munkatársaink készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére.



A klíma mellé a műanyag nyílászáró okos választás

műanyag nyílászáró veresegyház

A nyár megállíthatatlanul közeledik. Ha még nincsen új ablaka, de szeretne, javasoljuk a műanyag nyílászárókat az ablakcseréhez.

A nyár, a klíma és az ablak kapcsolata

Mi köze egy új ablaknak a nyárhoz? Nagyon is sok, mert ebben az évszakban tárjuk ki leggyakrabban szélesre a nyílászárókat. A friss levegő, a nyár illatai, a hőségben jól eső éjszakai fuvallat az ablakokon keresztül áradnak be a szobákba. Azonban egyre több helyen található már klíma berendezés is, aminek a működtetéséhez éppen hogy zárt ablakokra van szükség.

A légkondicionáló nélküli hétköznapok a kétségbeejtően forró nyári napokon már felérnek egy kínzással. A hosszan tartó melegnek komoly egészségügyi kockázatai vannak, arról nem beszélve, hogy semmire nem lehet koncentrálni a munkától a pihenésig, ha kellemetlenül felmelegedett szobában kell tartózkodni.

Nem mindegy, milyen áron hűsölhet

A hűtésnek megvan az ára, súlyos forintokba kerül a nyári harminc fokot élhető 22-re csökkenteni. A hűtés több energiát emészt fel, mint a fűtés, ez pedig azt jelenti, hogy a meggondolatlanul használt klíma igencsak drága dolog. Egy fok mínuszt elérni háromszor annyi energiába kerül, mint egy fok pluszt növelni a lakás hőmérsékletén. A jól záródó ablakokkal komfortos, nem utolsó sorban pedig megfizethető is lesz a nyár az otthonában.

Egy modern műanyag nyílászáró, aminek a szigetelése kifogástalan, képes visszaszorítani a hűtés költségeit. A falak hőszigetelése, a nyílászárók szigetelése megtartja a szobák hőmérsékletét, ennek köszönhetően kevesebbet kell mennie a klímának. Ne engedjen a hőségnek, se pedig a magas energiaáraknak!

A nyílászárókat gyártó  Hevestherm hivatalos márka képviselőjeként a cégünk kiváló termékeket értékesít. A korrekt műanyag nyílászáró árak mellett biztosítunk a vásárlóknak színvonalas szolgáltatásokat is. Komplett beépítést vállalunk a tőlünk megrendelt veresegyházi műanyag nyílászárókra. Minden tájékoztatást megadunk az érdeklődőknek, amennyiben felveszik velünk a kapcsolatot a megadott elérhetőségeinken.



Bejárati ajtók: minőség és kifogástalan esztétika

bejárati ajtó

Szeretne minden szempontból kifogástalan bejárati ajtóhoz hozzájutni? Tekintse meg kínálatunkat, itt megtalálja az elképzeléseihez illőt!

A bejárati ajtó vásárlásnak sokan igencsak összetett elvárásokkal vágnak neki. Szeretnék megtalálni a megbízható, ugyanakkor esztétikai szempontból is kifogástalan nyílászárót. Ezek az igények teljesen természetesek, hiszen egy bejárati ajtó több funkciót is ellát. Hozzájárul az igényes összképhez, egyúttal biztosítja a ház védelmét is.

Érdemes körbenézni a kínálatunkban, ahol az összetett elvárásoknak megfelelő bejárati ajtókkal találkozhatnak a vevők. Tisztában vagyunk azzal, hogy sokan nem kötnének kompromisszumot egyik tényező kárára sem, ezért nyílászáróink szerkezetileg és esztétikailag egyaránt hibátlanok.

A kiválasztott bejárati ajtó hosszú éveken át gond nélkül kiszolgálja a tulajdonosát. Ha bővebb információkra lenne szüksége a termékeinkről vagy ajánlatot kérne, forduljon hozzánk bizalommal a megadott elérhetőségeinken! Kollégáink készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére.




Korszerűsítse otthonát új, műanyag ablakokkal!

műanyag ablak veresegyház

modern műanyag ablakok beépítésével tovább javíthat otthona energiahatékonyságán! Forduljon hozzánk bizalommal új nyílászárókért, spóroljon okosan! 

Az elmúlt időszakban sokan cserélték le a régi, sokat fogyasztó háztartási gépeiket új, energiahatékony darabokra. Azonban annak, aki még többet szeretne spórolni, mindenképp érdemes az ablakcserét is mielőbb beiktatnia, ugyanis a korszerű műanyag ablakok sokkal hatékonyabban védik az ingatlant a külső hatásoktól. 

A műanyag ablakok remekül hőszigetelnek, nagyságrendekkel jobban, mint a régi, egyrétegű üvegből álló társaik. Az igen magas energiaárak miatt most igazán megéri váltani, hiszen a jó hőszigetelésnek köszönhetően kevesebbet kell fűteni. A korszerű nyílászárók hatása természetesen nyáron is érződni fog, hiszen kevésbé engedik felmelegedni a lakást. 

Amennyiben felkeltettük az érdeklődését, forduljon bizalommal hozzánk és szerezze be új műanyag ablakait Veresegyházról! Ha kérdése merült fel, bátran keresse munkatársainkat a megadott elérhetőségeinken! 



Műanyag nyílászáró akció limitált ideig!

műanyag nyílászáró

Új műanyag nyílászárót most éri meg vásárolni! A minőségi nyílászárónak nem kell drágának lennie, ha a kedvezményeket is figyeli!

Itt a nagy lehetőség, hogy olcsóbban vásároljon új nyílászárókat! Ablakot és ajtót is kedvezményes áron tud rendelni, ha tőlünk vásárol. Azonban ne halogassa túl sokáig a döntést, mert a mi nyílászáró akciónk csak egy hónapig tart! Az akció május 25.-én kezdődött és egészen június 25-ig lehet vele élni. A legfontosabb információról se feledkezzünk meg, az akció egészen 40%-kal olcsóbban megvásárolható műanyag nyílászárókat jelent! A megvásárolt nyílászárókat be is szereljük!

Ne feledje, hogy a cégünk által forgalmazott műanyag nyílászárók közül minden egyes Hevestherm típusú és műanyagból gyártott nyílászáró részt vesz az akcióban! Ha van olyan termék, amit már korábban kinézett az ingatlanába, akkor tovább már ne várjon és vegye meg a rendelkezésére álló maradék idő alatt, közel féláron! A további tájékoztatáshoz keressen minket a weboldalunkon szereplő elérhetőségeink egyikén!



Műanyag nyílászárók tolószerkezettel, nagy méretű ablakokhoz

műanyag nyílászáró

A műanyag nyílászáró hagyományos és tolószerkezetes formában is megrendelhető, de a döntésre hatással van a nyílászáró mérete. A nagy méretű ablakok teret adnak a panorámának, de csak akkor lehet velük könnyen bánni, ha kezelhető formában építik be őket. Ilyen nyílászáró típus a tolószerkezetes ablak is, amit direkt az átlagosnál nagyobb ablakokhoz terveztek.

A műanyag nyílászárók tolószerkezettel is készülhetnek, ezt a megoldást pedig kimondottan a megszokottnál nagyobb méretű ablakokhoz alkalmazzák. A nagy méretű ablakok használata ennek megfelelően biztonságosabb és még egyszerűbb is. A hagyományos ablakszárnyak beépítése nem ajánlott, mert csak több gonddal jár hosszú távon, mint előnnyel. A befelé nyíló ablakszárnyakat súlyuknál fogva nehezebben bírja el a nyílászáró kerete és még azzal is számolni kell, hogy túl nagy helyet foglalnak el kinyitott állapotban. A tolóablakos megoldás viszont minden, a méretből és súlyból fakadó problémán egyszerre tud segíteni. Már csak meg kell találni azt a műanyag nyílászárót, ami minden feltételnek eleget tud tenni. Egy ilyen műanyag nyílászáró nem csak ablakokra kerülhet, terasz ajtóra, panoráma ablakokhoz is nagyon jó választás.

Keresse kollégáinkat bizalommal, ha modern és sokoldalú  műanyag nyílászáróra van szüksége! A cégünk által forgalmazott termékek a kiváló ár-érték arányban kapható, műanyag nyílászárókat képviselik. Nem kell lemondani a nagy üvegfelületekről, a szebb kilátásról, a napfényesebb szobákról. Egy jól megtervezett tolószerkezetes ablak hibátlanul záródik és nagyszerűen hőszigetel is, a normál méretű ablakokhoz hasonlóan.

Ne elégedjen meg az átlagossal, ha olyan megoldást is talál, ami valóban az igényeihez tud igazodni! A magas minőséget és a sokoldalúságot megtalálja egy műanyag nyílászáróban is. Amennyiben felkeltette az érdeklődését az ajánlatunk, vegye fel a kapcsolatot a munkatársainkkal! A megadott elérhetőségeink valamelyikén segítünk Önnek kiválasztani az ingatlanához illő minőségi, műanyag nyílászárót!




Az alumínium nyílászárók tulajdonságai

alumínium nyílászárók

Alumínium nyílászárók széles választékban, kedvező áron, beépítéssel együtt - ha felújítja az otthonát, forduljon hozzánk!

Az alumínium nyílászárók különleges helyet foglalnak el a nyílászárók csoportjában: egyrészt viszonylag ritkák, ezért mondhatjuk rájuk, hogy exkluzívak, másrészt számtalan előnnyel rendelkeznek, amelyeket érdemes kihasználni.

Az alumínium nyílászárók között minden nyílászárótípus megtalálható, így gyártanak például alumínium tolóajtókat, ablakokat és bejárati ajtókat is. Az alumínium nyílászárók egyik legfontosabb előnye a stabilitás; mivel az alumínium egy igen merev anyag, így gyakorlatilag örök életűnek is mondhatjuk, ráadásul az alumínium nem rozsdásodik - a korrozív rétege inkább védi a fémet, mint roncsolja -, az időjárás és a napsugárzás hatására nem deformálódik, könnyű, és alapvetően semmilyen utólagos kezelést nem igényel. Az alumínium nyílászárók további előnye, hogy bármilyen, a RAL-skálán megtalálható színben megrendelhetőek.

Fontos viszont tisztában lenni azzal is, hogy milyen hátrányai vannak az alumínium nyílászáróknak, hiszen egy felelősségteljes döntést kizárólag így lehet meghozni. Az alumínium, lévén fém, könnyen vezeti a hőt, így nyáron könnyen átforrósodik, ha közvetlenül éri a napfény, míg télen könnyen lehűl. Természetesen az alumínium nyílászárók kerete többnyire tartalmaz hőszigetelést, ám ez sajnos nem nyújt 100%-os megoldást erre a problémára. Fontos tudni, hogy az alumínium fizikai behatásra - például ütésre - könnyen deformálódik, és ennek javítása nemcsak nehéz, de költséges is lehet. További hátrány, hogy kizárólag porfestés alkalmazható rá, más festékek nem tapadnak meg rajta megfelelően.

Ha mérlegelte az előnyöket és hátrányokat, és az alumínium nyílászárók mellett döntött, cégünk a rendelkezésére áll! Amennyiben felkeltettük az érdeklődését az alumínium nyílászárók iránt, tekintse meg az általunk forgalmazott termékeket, ha pedig kérdése lenne termékeinkkel kapcsolatban, illetve, ha vásárolni szeretne, forduljon hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén, és kérjen árajánlatot!



A SmartSlide tolóajtók nem hiányozhatnak a modern irodaházakból sem!

SmartSlide tolóajtók

SmartSlide tolóajtók magánlakásokba és irodaházakba, megfizethető áron, magas minőségben - forduljon hozzánk, és válasszon Ön is korszerű nyílászárót! 

A modern építészetben rendkívül fontos szerepet kapnak a nagy üvegfelületek, a természetes fény, a tágas, nyitott terek és persze a kényelem. Ez még inkább megmutatkozik az irodaházak kivitelezésénél, ahol gyakran szinte az egész homlokzat üvegből áll. Azonban ahhoz, hogy ennek az előnyeit maximálisan ki lehessen használni, érdemes erkélyekkel, tágas teraszokkal is ellátni az épületeket, és modern SmartSlide tolóajtókkal biztosítani az átjárási lehetőséget. 

A SmartSlide tolóajtók előnye, hogy hatalmas üvegfelülettel rendelkeznek, így rendkívül világossá varázsolják a belső tereket. Így folyamatosan keresett, korszerű megjelenésű, természetes fénnyel megvilágított, adott esetben napfényes irodák kialakítására van lehetőség. A SmartSlide tolóajtók könnyen kezelhetőek, egy mozdulattal lehet őket kinyitni és bezárni, és zárt állapotban sem takarják el a csodás kilátást. Ennek köszönhetően a SmartSlide tolóajtókkal ellátott irodahelyiségek rendkívül népszerűek az olyan cégek körében, akik modern, jól felszerelt helyet keresnek, ahol öröm dolgozni és ahol büszkén fogadhatják majd ügyfeleiket. 

SmartSlide tolóajtók további előnye a hosszú élettartam, a megbízható működés és az időjárás viszontagságainak is ellenálló szerkezet. A termékek ára a rengeteg jó tulajdonság ellenére megfizethető, így nem emelik meg jelentősen a kivitelezési költségeket. Többféle stílusban és színben elérhetőek, és az ajtószárnyak felosztottsága terén is különböző változatokból válogathatnak az érdeklődők. 

Önnek is éppen egy ilyen korszerű nyílászáróra lenne szüksége? Akkor a legjobb helyen jár! Keressen minket bizalommal bővebb tájékoztatásért a SmartSlide tolóajtókkal kapcsolatban akár még ma! Munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére a honlapunkon megadott elérhetőségeink bármelyikén, és minden felmerülő kérdésére szívesen válaszolnak. 



Lakásfelújítási támogatás: nyílászáró cserére is igényelhető!

nyílászáró csere

nyílászáró csere lakásfelújítási támogatásból is megoldható - bízzon meg bennünket a munkálatok kivitelezésével!

Nyilván Ön is hallotta már - hiszen ettől zeng a sajtó -, hogy 2022. december 31-ig igényelhető a lakásfelújítási támogatás, azaz jövő év végéig bőven van idő elvégeztetni az otthonán azokat a munkálatokat, amelyek után az állam egy maximum 3 millió forintos visszatérítést ad, amennyiben számlákkal tudja igazolni a költéseit. A nyílászáró csere, azaz az ablakok, az ajtók, sőt, a redőnyök cseréje is finanszírozható tehát a lakásfelújítási támogatásból!

Amennyiben régóta halogatja már az ablakcserét, most jött el az ideje! Cseréltesse ki cégünkkel ne csak ablakait, de ajtóit és redőnyeit is, a költségek felét pedig igényelje vissza a lakásfelújítási támogatás keretein belül! Az ajtócseréhez, illetve minden egyéb nyílászáró cseréjéhez kiváló minőségű termékeket kínálunk kedvező áron!

Amennyiben bővebb információra lenne szüksége a nyílászáró cserével kapcsolatban, forduljon hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén!




Nyílászáró csere lakástámogatással!

nyílászáró csere

A nyílászáró csere lakásfelújítási támogatásból olcsóbb! Vannak olyan feladatok, amik apróságnak tűnnek, nem járnak látványos változással, de a hatásuk annál jobban érezhető. Az ablakok, ajtók vagy akár az árnyékolók cseréje is ebbe a kategóriába tartozik. Mikor van szükség a nyílászáró cserére és ami talán még fontosabb, mennyibe kerül egy teljes nyílászáró csere, természetesen minőségi kivitelben? Az ablakcsere, ajtócsere vagy a redőnycsere is szükségessé válhat akkor, ha azok már nincsenek használható állapotban vagy egyszerűen csak elavultak és nem illenek már az ingatlanhoz. Sokan akkor szánják rá magukat a nyílászáró cserére, ha nem maguknak tervezik, hanem a következő lakóknak. Valóban, egy kis felújítás és máris többet nyerhet vele, mint amennyit költött rá.

A lakásfelújítási támogatás az idei év egyik régóta várt fejleménye, amit mindenkinek érdemes kihasználni, aki jogosult rá és régóta halogatott felújításokat tervez. Itt az alkalom, hogy egy kicsit kipofozza a lakást vagy a házat és magasabb áron adja el a felújítást követően. Ha már eldöntötte, hogy az ingatlanpiacra dobja és meghirdeti az otthonát, előtte még forgassa bele a lakásfelújítás támogatás összegét és költse a nyílászáró cserére! Meglátja, hogy mindez megéri a fáradtságot, az utánajárás, a szervezés, az ügyintézés, a ráfordított idő is.

A nyílászáró csere ott kezdődik, hogy Ön eldönti, milyenek legyenek az új ablakok, ajtók vagy akár a nyílászáróhoz illő redőnyök. A döntést megkönnyíti, ha van kéznél egy olyan cég, aminek impozáns termék kínálata és ügyes csapata van. Ezek lennénk mi. Forduljon hozzánk bizalommal és találja meg a minőségi ablakokat, ajtókat az általunk forgalmazott korszerű termékek között, amikkel energiatakarékosabb háztartást lehet fenntartani! Természetesen az első lépéstől az utolsóig segítünk, tehát az ügyfeleinknek a szállítást és a beszerelést is vállaljuk.

Ne maradjon le a lakásfelújítási támogatás lehetőségeiről, kérjen árajánlatot nyílászáró cserére azonnal elérhetőségeinken!



Beltéri ajtók Veresegyházáról!

beltéri ajtó

beltéri ajtó kiválasztását ne bízza a véletlenre, döntsön Ön is tudatosan, ha nyílászárót vásárol! A nyílászárók között a beltéri ajtók azok, amiket a legjobban lehet az egyéni ízléshez választani, még ahhoz sem kell ragaszkodni, hogy mindenhol legyen ajtó a lakásban vagy házban. Ahol viszont van ajtó, ott nem mindegy, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkező nyílászáró kerül az ajtókeretbe.

beltéri ajtó kiválasztásának szempontjai között szerepel az ajtó alapanyaga. A tömör fa ajtók ma már ritkák, helyettük jó minőségű, falemezből készült változatok kaphatóak, mint a CPL, illetve a fa rostszálakból ragasztott MDF ajtók. Mindegyik strapabíró, kopásálló, karcálló, ellen tud állni a párának, a hőnek, jól szigetel, ráadásul sokféle felülettel készül. Léteznek még fém, üveg és persze a modern termékgyártás népszerű alapanyaga a műanyag.

beltéri ajtókat sokan stílus, szín alapján választják, tehát a külső jegyeket veszik figyelembe. Ez is fontos, de nem jelenti az ajtó kiválasztásának kizárólagos szempontját. Arra is fontos ügyelni, hogy ha épülőben lévő ingatlanhoz választ ajtót, csak az utolsó simítások után kérjen beépítést, ezzel ugyanis megkönnyíti a szakemberek dolgát, ez igaz a felújítási munkálatokra is.

A beltéri ajtó lehet színes vagy fehér, fa utánzatú és sima, kazettás vagy üvegbetétes is. A döntés a vásárlóra van bízva, aki eldöntheti, hogy melyik tetszik neki. A Veres-Therm veresegyházi beltéri ajtói között minden vásárló talál olyan nyílászárót, amit az otthonában, ingatlanában el tud képzelni hosszú távon. A beltéri ajtó egyszerre nyílászáró és dizájn elem is, tehát mindkét oldal követelményeinek meg kell tudni felelni, ha lehet akkor ugyanolyan maradéktalanul.

Ha minőségi beltéri ajtót keres, forduljon veresegyházi cégünkhöz és válasszon Veres-Therm ajtókat ingatlanához! Kérjen bővebb tájékoztatást az általunk forgalmazott termékekről és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásokról! A kollégáink elérhetőek a honlapunkon szereplő telefonszámon vagy email címen!




A lakásfelújítás támogatás 2021 programról bővebben

lakásfelújítási támogatás

lakásfelújítási támogatás 2021 program remek lehetőség arra, hogy a gyermekes családok a lehető legjobb áron korszerűsítsék otthonukat. 

Idén januártól 2022. december 31-ig lehet igénybe venni a lakásfelújítási támogatás 2021-et, ami már most rendkívül népszerű. A cél a gyermeket nevelő családok otthonának korszerűsítése, életkörülményeik javítása. A kedvező feltételeknek köszönhetően nagyon sokan jogosultak rá, és mivel a támogatott tevékenységek köre is széleskörű, így rengeteg embernek nyújt kiváló lehetőséget. Nézzük egy kicsit bővebben a legfontosabb tudnivalókat a lakásfelújítási támogatás 2021-el kapcsolatban!

A támogatás feltétele, hogy az igénylő legalább egy gyermeket neveljen, minimum egy éve rendelkezzen folyamatos TB-jogviszonnyal és ne legyen köztartozása. Feltétel még, hogy legalább 1 éve az adott ingatlanban éljen az igénybe vevő, kivéve, ha az elmúlt egy évben történt a lakásvásárlás. 

lakásfelújítási támogatás 2021 lényege, hogy az állam a számlával igazolt kiadások 50%-át, de maximum 3 millió forintot visszatérít. A legnagyobb mértékben tehát egy hatmillió forintos felújítás esetén használható ki. A támogatás utólagosan kerül kifizetésre, a számlákat pedig a felújítási munkák befejezése utáni 60 napon belül kell benyújtani a Magyar Államkincstár részére. A lakásfelújítás támogatás 2021, mint már említettük, rendkívül sokoldalú. A teljesség igénye nélkül igénybe vehető a külső nyílászárók cseréjére, árnyékolástechnikai termékek telepítésére, mint például, redőny, spaletta, rovarháló, de még akár napelemes rendszer kiépítésére is. A támogatással így rendkívül kedvező áron lehet ablakot cserélni, vagy akár új bejárati ajtót vásárolni. Fontos, hogy a költségeket igazoló számlák 50-50%-ban tartalmazzák az anyagköltséget és a munkadíjat. 

Amennyiben úgy döntött, hogy igénybe veszi a lakásfelújítási támogatást 2021 programot, forduljon hozzánk bizalommal, cégünk minőségi szolgáltatásokkal várja! Ha kérdése van, vegye fel velünk a kapcsolatot még ma, munkatársaink készséggel tájékoztatják a részletekről! 



Műanyag redőnyöket ajánlunk, ha megbízható árnyékolót szeretne!

műanyag redőnyök

műanyag redőnyök sokoldalú árnyékolók, amikben nem fog csalódni Ön sem! A redőnyök a legnépszerűbb beltéri árnyékolók közé tartoznak. Nem véletlenül van belőlük szinte minden ablakon. A redőnyök is haladnak a korral, a gyártók fejlesztéseinek köszönhetően ma már több alapanyag és számos színárnyalat is a rendelkezésére áll a vásárlóknak. 

A fa alapanyagnál jóval erősebb és kezelhetőbb változatok jelentek meg a kínálatban, ennek köszönhetően az ablakokon az alumíniumból készült változatok és a műanyag redőnyök is láthatóak. Most, hogy a kínálat színesebb, a vásárlóknak is könnyebb választani az igényeik és az elvárásaik alapján vagy mégsem? Sokan elbizonytalanodhatnak, hogy akkor melyik típusú árnyékolót, milyen alapanyagból készült redőnyt kellene választaniuk. Segítünk nekik egy kis összefoglalóval.

A műanyag redőny azok számára ajánlott árnyékoló, akik nem szeretnének kifejezetten magas összeget kiadni az árnyékolókra, de igényes redőnyt akarnak az ablakaikon használni. A műanyag redőny rendelkezik a minőségi redőnyök minden pozitív tulajdonságával, de azzal nem árt tisztában lenni, hogy az alumínium erejével mégsem vetekedhet. Ahol az ablakok alacsonyan vannak és a betörőkkel is számolnak, ott inkább ezt az alapanyagot javasoljuk, de más esetben a műanyag redőny is jól teljesít.

A műanyag redőny a kiváló ár-érték aránynak köszönhetően nem követel meg nagy anyagi befektetést, mégis sokat tud nyújtani. Belátható ideig strapabíró és teszi a dolgát, minden komfortot képes biztosítani. A hangszigetelés mellett lehúzott állapotban hőszigetel és elfogja a belátást. A mozgalmasabb környéken épült ingatlanokra függöny helyett vagy mellé érdemes ilyen árnyékolót választani.

A műanyag redőny, amellett, hogy kényelmesebb, védettebb, komfortosabb ingatlant tud biztosítani, nem igényel szinte semmilyen karbantartást. A modern változatok már egy gombnyomásra mozgásba jönnek, be vannak biztosítva vihar és elakadás ellen is. Érdemes velük számolni hosszú távon is, ha megbízható árnyékolót keres valaki!



A műanyag ablakok ára megtérülő befektetés!

műanyag ablakok

műanyag ablakok beszerelése most igazán megéri, hiszen cégünk szuper áron, rövid szállítási határidővel, garanciával vállalja a feladatot.

A szakemberek évek óta hangsúlyozzák, hogy a régi, elöregedett nyílászárók nagyon lerontják egy lakás hőszigetelését, ezért mindenképp érdemes őket korszerű műanyag ablakokra cserélni. Sajnos sokan azért nem vágnak bele ebbe a projektbe, mert úgy gondolják, hogy az új nyílászárók nagyon drágák és biztosan nem éri meg annyi pénzt befektetni. Pedig az igazság az, hogy az új műanyag ablakok ára hosszú távon megtérülő befektetést jelent, ráadásul rengeteg előnnyel járnak, amikről nem érdemes lemondani. Nézzük egy kicsit bővebben, hogy miért is éri meg a váltás! 

A modern nyílászárók legfontosabb előnye a jó hőszigetelés. Ennek köszönhetően egyrészt kellemesebb lesz a belső hőmérséklet, másrészt viszont télen kevesebbet kell fűteni és nyáron sem kell annyiszor bekapcsolni a klímát. Így rengeteget lehet spórolni, ezért a műanyag ablakok ára hosszú távon számolva valóban megtérül. Azon túl, hogy a lakás kellemesebb hőmérsékletűvé és huzatmentessé válik, a műanyag ablakok jó hangszigetelését is érdemes megemlíteni. Hatékonyabban képesek megszűrni az utca zaját, mint a régebbi típusok, ezért több szempontból is növelik otthonunk komfortját. 

A kevesebb energia felhasználásának köszönhetően a műanyag ablakok környezetvédelmi szempontból is előnyösek, hiszen az energiapazarlás jelentősen hozzájárul a globális felmelegedéshez. A modern nyílászárók újrahasznosíthatóak és az élettartamuk is hosszú, így nem növelik a keletkező hulladék mennyiségét sem. Az áruk ugyanakkor elérhető, ezért mindenképp megéri a váltás! 

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, és szeretne bővebb információt kérni szolgáltatásainkról, keressen minket bizalommal! A termékek biztosításán túl vállaljuk a műanyag ablakok beszerelését is, méghozzá kedvező áron és garanciával! A részletekért és pontos árajánlatunkért forduljon hozzánk a honlapunkon megadott elérhetőségeinken akár még ma, hogy mielőbb kiélvezhesse az új nyílászárók előnyeit! 




Bejárati ajtók színes választéka várja!

ejárati ajtó

Ismeri azt az érzést, amikor egy folyosón sétál végig, ahol egymást követik a pontosan egyforma ajtók? Az ember úgy érzi, hogy egy végtelen labirintusba tévedt, minden ugyanolyan jellegtelen, unalmas és fantáziátlan. Egy bejárati ajtó lehet ilyen, de lehet jóval egyedibb is.

A bejárati ajtó kiválasztására sokan csupán a biztonság és az ár-érték arány szempontjából szánnak időt. Ez nagy hiba, mert a külső is ugyanolyan fontos egy bejárati ajtó esetében, mint az, hogy mennyire tud megbízható lenni. Azok, akik szeretik már a bejárati ajtóknál elkezdeni meghatározni az otthonuk stílusát, jó helyen járnak, ha nálunk válogatnak!

A termék választékunkban rengeteg, kitűnő minőségű ajtó található, de a kínálat egy másik részről is lélegzetelállító. Az általunk forgalmazott bejárati ajtók külsejüket tekintve is látványosak, nem csak a teljesítményük meggyőző. Igen, egy bejárati ajtó is lehet magával ragadó, különösen akkor, ha úgy néz ki, mint a mi nyílászáróink egyike. A kínálatunkban szereplő ajtók látványos ajtóbetétekkel és gazdag színvilággal készülnek. Búcsút mondhat az egyszerű barna vagy a komor fekete, a szende fehér ajtóknak, mert ennél jóval pazarabb bejárati ajtók várnak Önre!

Az ajtóbetétek többféle változatban készülnek, egyrészt lehetnek HPL, másrészt pedig lehetnek vákuumformázott ajtóbetétek is. Az ajtó felületének egyhangúságát üvegbetét töri meg, ami mozgalmasabb és izgalmasabb nyílászárót hoz létre. A bejárati ajtókon kialakított üvegbetét formában, méretben, stílusban is meghatározó, lehet színes, mintás vagy egyszerű is. Az biztos, hogy dekoratív, feltűnő és egyedi, emellett pedig világosabb előteret is tud létrehozni.

A bejárati ajtó árnyalatai, színei is teret engednek a fantáziának, engedjen neki és legyen merész! Lakások, családi házak bejárataihoz egyaránt ajánljuk termékeinket, de akár üzletek, rendelők, irodák számára is van megfelelő és az igényekhez illő, stílusos bejárati ajtónk! A bejárati ajtó árakról tájékozódjon megadott elérhetőségeink egyikén!



A bejárati ajtót és a beépítést is egy cégtől rendelje!

ejárati ajtó

Egy ingatlan alapvető kiegészítőit alkotják a nyílászárók. Az ablakok, beltéri ajtók, na és a bejárati ajtó is ide tartozik. A bejárati ajtó egyike azoknak a kiegészítőknek, amiket az elsők között szerelnek be, illetve a szükséges cserét késlekedés nélkül bonyolítják le.

A bejárati ajtó olyan eleme az ingatlannak, ami fontos funkcióval bír. Ez a nyílászáró megakadályozza, hogy a lakásba, házba hívatlan vendégek lépjenek, illetve a betörőknek is útját állja. Mivel ilyen fontos szerepet tölt be, értelemszerűen jóval erősebb, sokoldalúbb, mint egy szimpla szoba ajtó.

A bejárati ajtók alapanyag és kiegészítői is a minőség és a megbízhatóság, az időtállóság, na és a dekorativitás jegyében készülnek. Mindenki ki tudja választani, hogy melyik típus felel meg az igényeinek, illik legjobban az otthona stílusához és melyiknek fér bele az ára a pénztárca által szabott keretekbe.

A bejárati ajtó önmagában azonban mit sem ér, mert a bejárati ajtó beépítésének is legalább akkora szerepe van abban, hogy a nyílászáró az előzetes elvárásoknak meg tudjon felelni. A szakszerű beépítés szavatolja, hogy a nyílászáró maximálisan tudjon teljesíteni, minden tulajdonságát ki lehessen használni, valamint azt is, hogy időtálló tudjon maradni.

Amennyiben új bejárati ajtóra van szüksége, keressen minket bizalommal! A cégünk a Hevestherm termékeit forgalmazza és a márkát képviseli fő tevékenységként, de ezen kívül egyéb, nyílászárókkal kapcsolatos szolgáltatásokat is kínál az ügyfeleknek. Tőlünk nem csupán az új ajtót tudja megvásárolni, de ránk bízhatja a bejárati ajtó beépítését is.

Előnyös megoldás a vásárlást és a beépítést is ugyanannál a cégnél bonyolítani, hiszen ezzel időt és pénzt takaríthat meg a bejárati ajtó árán és beszerelésén. A megrendelés gyorsabban elkészül, mert nem kell két helyen egyeztetnie és a minőség is ugyanolyan lesz. Ne bízza a véletlenre az otthona védelmét és csakis színvonalas termékeket, illetve profi csapatot válasszon!

Amennyiben felkeltettük az érdeklődését termékeink, szolgáltatásaink iránt, kérjen árajánlatot kollégáinktól!

SmartSlide tolóajtó: hatalmas üvegfelület, könnyű mozgathatóság

SmartSlide tolóajtó

A terasz és a lakás közötti átjárhatóságot többféle módon is meg lehet oldani, ám a tolóajtó a lehető legjobb megoldás, még abban az esetben is, ha hagyományos változatát építtetjük be - ennek ugyanis akad egy komoly hátránya: nehezen mozgatható. A SmartSlide tolóajtó azonban ezt a problémát is kiküszöböli, mégpedig a speciális kialakításának köszönhetően.

A SmartSlide tolóajtó rendszer könnyű mozgathatósága két pilléren nyugszik: az ajtó kis tömegén és a görgő-sín együttesén. A SmartSlide tolóajtó súlya a hagyományos típusokhoz képest lényegesen alacsonyabb, ami már magában is megkönnyíti a mozgatását, a görgők és a vezetősínek azonban ezt még képesek fokozni. Alul és felül egyaránt megtalálható a vezetősín-rendszer, ami szinte súlytalanná teszi az ajtót, amit így akár egy ujjal is lehetséges mozgatni.

Amennyiben a terasz esetében is szeretné a legkorszerűbb nyílászáró-rendszert beépíttetni, válassza a SmartSlide tolóajtót! Ha kérdése lenne, vagy rendelését szeretné leadni, vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén!


Ügyfél vélemények:

Felkeltettük érdeklődését?

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

telefonszám06-28/631-212 06-20/395-74-60
nyílászárók

Elérhetõségek
Telefon:06-28/631-212, 06-20/395-74-60
E-mail: verestherm2004@gmail.com