Felkeltettük érdeklődését?
Vegye fel velünk a kapcsolatot!


Manapság árnyékolók nélkül nem lehet elképzelni az otthont. Ezek a praktikus kiegészítők lényeges szerepet töltenek be a kellemes és komfortos környezet megteremtésében. Általuk teljes mértékben ki lehet iktatni a vakító fényt, ami befolyással lenne például a délutáni pihenésre.
Sokféle árnyékoló létezik már, több kedvező alternatíva áll rendelkezésre, így az érdeklődőknek nem kell kompromisszumot kötniük akármilyen opcióval. A gazdag választék ellenére nem mindenki mer szakítani a hagyományokkal, például még mindig ragaszkodnak az egyszerű redőnyökhöz.
Tény, hogy ezek a klasszikus árnyékolók évtizedek óta bizonyítanak, és segítenek a kellemes körülmények kialakításában, azonban célszerű nyitni az innovációk felé. Érdemes a technológiában és a modern megoldásokban bízni, hiszen ezek valóban az ember kényelmét szolgálják. Megéri összehasonlítani más árnyékolókkal a redőnyöket, így sok mindenre választ kaphatnak az emberek.
Célszerű tanulmányozni többek között a zsaluzia előnyeit is, ami tulajdonképpen kiváló alternatívaként szolgálhat a redőnyök helyett is.
A zsaluziák teljesen új, korszerű köntösbe csomagolják az árnyékolást, és nem csupán funkciót látnak el, hanem még az igényes és esztétikus összkép megteremtéséhez is hozzájárulnak.
Egy olyan árnyékolóról van szó, ami roppant mutatós kiegészítője lehet bármilyen ingatlannak. Bátran felhasználhatók a télikertek vagy akár a teraszok esetében is. Jóval többet tudnak, mint a beltéri dekoratív árnyékolók, rendkívül hatékonyan teljesítenek, használatuk kényelmes, egyszerű, semmilyen bonyodalommal nem jár a telepítésük sem.
Alkalmazásukkal lehetőség van a szellőztetésre, és ehhez nem kell felhúzni őket, így pedig nem kell kompromisszumot kötni az erős, vakító fénnyel a friss levegő miatt.
A redőnyök valóban megbízható árnyékolók, amik alapvetően sokak egyszerű igényeiknek megfelelnek, azonban egy hátrányuk sokakat zavarhat, mégpedig az, hogy korlátozott fény szabályozási lehetőséget kínálnak.
Ez sokszor több kellemetlen döntést is eredményezhet, pedig számos esetben jól jönne, ha nem kellene alkalmazkodni ehhez a rossz tulajdonsághoz. Ezzel szemben a zsaluzia előnyei között ott szerepel a precíz fényszabályozás. Ez az aprólékosság rengeteget hozzátesz a komfortos használathoz, így sokak számára ezek után nem is kérdés, hogy melyik utat válasszák.
Amennyiben meggyőzték a kültéri árnyékolók előnyei, mindenképp érdemes megismerkednie a Neva zsaluziákkal. A márka hosszú évek óta piacvezető, köszönhetően a magas minőségű anyaghasználatnak, illetve a körültekintő formatervezésnek.
Szerkezetileg és esztétikailag egyaránt a legmagasabb elvárásoknak megfelelnek a Neva kültéri árnyékolói, amelyek még egységes, igényes összképet is adnak az ingatlanoknak. A végeredmény egy megbízható, tartós megoldás, amely képes a precíz fényszabályozásra, így az emberek tetszőleges, mindig pontosan az aktuális igényeknek megfelelően engedhetik be a lakótérbe a szükséges mennyiségű fényt.
Tapasztalja meg Ön is a mindennapokban a zsaluziák előnyeit, ehhez pedig csak a Neva márkát kell választania! Garantáljuk, hogy maximálisan elégedett lesz az általunk kínált alternatívával.
Weboldalunkon részletes információkat találhat a zsaluziákról és magáról a Neva termékeiről is. A kültéri árnyékolókat kedvező feltételek mellett kínáljuk.
Ha szeretne kérdezni, forduljon hozzánk bizalommal a megadott elérhetőségeinken, munkatársaink készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére.
A kültéri árnyékolók verhetetlen típusa a zsaluzia. Egy komplett árnyékoló rendszerről van szó, ami megtestesíti a modern nyílászáró kiegészítők minden pozitív tulajdonságát. A Neva zsaluzia egy különleges képviselője ezeknek a kiegészítőknek. Európában számos helyen ismerik és előszeretettel használják ennek a márkának a termékét.
Amit a zsaluzia tud, arra talán egyetlen kültéri árnyékoló sem képes. Fantasztikusan mutatós kiegészítője bármilyen nyílászárónak, legyen az ablak, terasz ajtó, francia ablak vagy télikert üvegezés. Azon kívül, hogy a zsaluzia egyike a legszebb külső árnyékolóknak, tökéletesen ki lehet használni a tervezők által megálmodott kompakt szerkezet teljesítményét.
Kinek ajánlott ilyen árnyékolót választani? Egyrészt minden ingatlanhoz érdemes a nyílászárók külső oldalára felszerelhető árnyékolót használni, mert sokkal többet tud, mint az inkább csak dekoratív belső árnyékolók. A kettő együtt nagyszerűen ki tudja egészíteni egymást.
Másrészt a beltéri árnyékolók közel sem tudnak annyit, mint egy olyan zsaluzia, amit aprólékosan az aktuális igényekhez igazítottak.
A Neva egy több évtizede piacvezető márka, aminek a termékeit előszeretettel választják a magas színvonalú árnyékolás kedvelői. Miért tud ez a márka kiemelkedőt alkotni a zsaluziák, illetve a kültéri árnyékolók területén? Összefoglaljuk pár bekezdésben, hogy mi miért ajánljuk Önnek a Néva zsaluziákat.
A modern megjelenést kimagasló szinten testesíti meg egy modern alapanyagból kivitelezett kültéri árnyékoló. Az egyszerű, szürke szín és a fémes hatású lamellák minden épületnek egységes külsőt tudnak kölcsönözni. A visszafogott külső letisztultságot, eleganciát csempész az ingatlan megjelenésébe. A redőnynél sokkal látványosabb, a reluxánál jóval robusztusabb, de mégsem hat nehézkesnek a zsaluzia.
A Neva kültéri árnyékolóinak erőssége, hogy akár 85 százalékban is ki tudják zárni a szobákból a nappali világosságot. Ez előnyös, ha pihenéshez szeretne valaki megfelelő fényviszonyokat teremteni, de a nyári hőségben bekövetkező felmelegedés megelőzésére is hatékony eszköz. A méretek miatt szinte egyáltalán nem kell aggódni, mert a nagy kiterjedésű ablaküveg lefedésére is alkalmas kivitelben és standard méretben egyaránt készülhet zsaluzia.
A Neva zsaluziák sokkal többek praktikus árnyékolóknál, mert a tulajdonságaik alkalmassá teszik őket a biztonság növelésére is. A lamellák három különböző formát kaphatnak, a speciális formák pedig tökéletesen kapcsolódnak egymásba, ha a zsaluzia zárt állásba kerül.
A lamellák és az árnyékoló alapanyaga prémium kategóriás, ami kedvez az ellenállóságnak. A szerkezethez tervezett mozgató szalagok textilből készülnek, de az átlagosnál 50 százalékkal nagyobb húzószilárdsággal bírnak. Szélvihar, tűző nap meg se kottyan a zsaluziának, de az illetéktelen személyeknek sem könnyíti meg a dolgát.
Az árnyékolót a szerkezete és anyaga felvértezi a mechanikai sérülések és a szennyeződések ellen, ugyanakkor az ingatlannak energiatakarékosságot, nagyobb komfortot, a tulajdonosoknak pedig kényelmesebb életet tud nyújtani.
Amennyiben a zsaluzia vonzó opciót jelent Önnek és az ingatlanát szeretné modern árnyékolókkal felszereltetni, akkor a legjobb helyen jár. Keresse bizalommal a kollégánkat, aki örömmel eligazítja a lehetőségek között és elmondja, mi a pontos menete a teljes körű szolgáltatás kivitelezésének.
A honlapunkon szerepelnek az elérhetőségeink, ezek egyikén tud velünk időpontot egyeztetni a helyszíni felméréshez és igényelheti a személyre szabott árajánlatunkat is.